A gazdasági válság ellenére a hazai joghurtpiac az idén enyhe növekedést mutat – jelentette ki egy tegnapi tájékoztatón Paolo Maria Tafuri, a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója. Így e termékcsoport jobb helyzetben van a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) teljes piacához képest, amely 12-15 százalékkal zsugorodott az elmúlt években. Ugyanakkor a forgalombővülést a Danone is annak köszönheti, hogy piacra dobta Görög elnevezésű krémjoghurtját. Az innováció nélkül ugyanis a cég ez évi lehetőségei szűkültek volna – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A Danone-nak a hazai joghurteladásokban ma 70, a teljes tejdesszert-, joghurt- és kefirpiacon pedig 50 százalékos a részesedése. A vállalat tavaly 29 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, és várhatóan hasonló teljesítményt ér el 2010-ben is. Gazdaságossági szempontból azonban a cég számára is „kihívást” jelent, hogy március óta jelentősen nőttek a tejfelvásárlási árak. Paolo Maria Tafuri szerint az akkori literenkénti 70 helyett ma 80 forint feletti árat kell fizetni a tejtermelőknek.
Az ügyvezető igazgató – aki március óta áll a Danone Kft. élén – innovatív stratégiát kíván megvalósítani. A társaság célja, hogy minden árukategóriájában igazodjon a fogyasztói igényekhez. A vállalat november elején újabb termékkel, a kalciumos és D-vitaminos dúsítású Densia joghurttal jelent meg a boltokban. Így kiemelt joghurtmárkáinak száma – az Activiával és az Actimellel együtt – háromra növekedett a hazai piacon.
A kimutatások szerint nemzetközi szinten a Danone csoport termékeit 70 millió ember fogyasztja naponta. A vállalat 200 millió eurót költ minőségfejlesztő kutatásokra, a 300 főt foglalkoztató magyar leánycég pedig árbevételének 1,5 százalékát különíti el erre. Emellett a hazai társaság 100 millió forintot fordít az itteni fogyasztási igények felmérésére is. HL
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.