Jogszerűen járt el a Mol Nyrt., amikor nem jegyezte be részvénykönyvébe új tulajdonosát, a Szurgutnyeftyegazt – jelentette ki tegnap a Fővárosi Ítélőtábla is, ezzel egyben jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság korábbi döntését. Az ítélőtábla határozatáról a Mol tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket. Emlékezetes, a Mol azért nem jegyezte be a Szurgutot, mert az nem fedte fel tulajdonosi hátterét a Magyar Energia Hivatal előtt, holott ez a részvénykönyvi bejegyzés feltétele lett volna. Részvénykönyvön kívüliként viszont az orosz cég nem szavazhat a Mol közgyűlésein. A magyar társaság vezetése pedig pénzügyi befektetőként kezelheti, vagyis nem kell előtte feltárnia a stratégiáját, s nem is tárja. Mellesleg a Szurgut pénzhez sem jut, mert a Mol két éve nem fizet osztalékot. Az ügyben Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes közel két hete Günther Oettinger uniós energiabiztos segítségét is kérte.
Adott részvényes részvénykönyvön kívüli státusa egyébként a jogszabályok szerint elvben akármeddig fenntartható. A Mol igazgatóságának minden közgyűlés előtt meg kell vizsgálnia, részvényesei eleget tesznek-e azoknak a feltételeknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy részt vegyenek és szavazzanak a közgyűlésen.
Az orosz olajipari társaság tavaly márciusban vette meg a Mol 21,2 százalékát 1,4 milliárd euróért. Az eladó az osztrák OMV volt, amely azt követően adott túl a hányadon, hogy előtte hónapokon át hiába próbálta megszerezni a magyar cég ellenőrzését. Az osztrák társaság lépése így nem volt annyira meglepő, mint a vevőé, amelynek korábban semmilyen külföldi érdekeltsége nem volt, mellesleg azóta sincs.
A negyedik legnagyobb orosz olajcégnél lévő hányad visszavásárlásának ügye gyakorlatilag az eladása óta napirenden van. A legutóbbi hírek szerint a 21,2 százalék valamely magyar állami vállalathoz kerülne. Már a lehetséges vételárról is keringtek pletykák, és orosz részről is elhangzottak eladási szándékot megerősítő, de cáfoló hírek is.
Nemrég felmerült, hogy a Molban lévő OMV-hányad értékesítésén az osztrák cég vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer is nyert. A Dow Jones hírügynökségnek szerdán megerősítette, „az államügyészség elfogadta a pénzpiaci hatóság (FMA) javaslatát, hogy indítsanak ellenem eljárást” – írja az MTI-Eco. Ugyanakkor nehezen tudja ezt megérteni, hiszen állítása szerint valamenynyi, OMV-részvényhez köthető tranzakcióját helyesen és átlátható módon hajtotta végre. „Az eljárás nem hátráltat a munkámban, és természetesen továbbra is szándékomban áll kitölteni jövőre lejáró megbízatásomat” – jelentette ki. A vád azt a piaci tranzakciót kifogásolja, amely során Ruttenstorfer 2009. március 23-án 620,444 euróért vett OMV-papírokat – egy héttel az előtt, hogy cége bejelentette a Molban lévő hányad eladását a piaci ár kétszereséért. A tranzakciót tavaly április óta vizsgálja az FMA. A vezérigazgató mindazonáltal nyugodt afelől, hogy a bíróság felmenti a vád alól. Elmondta, a részvényvásárlás egy olyan program része volt, amely a vállalat irányítóit részesedéshez juttatja a vállalatban. „A program szerint a papírokat legalább három éven át kell birtokolnom, így nem is nyerhettem volna rövid távú piaci mozgásokon.” A bennfentes kereskedés Ausztriában három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A tárgyalás időpontját még nem jelölték ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.