BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Okmánytendert nyert az Állami Nyomda

Az Állami Nyomda Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma nyerte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által, az A és B okmányvédelmi kategóriába tartozó biztonsági okmányok és tartozékaik utángyártására kiírt közbeszerzést, amelynek értéke nettó 16,5 milliárd forint. A munka eredetileg becsült értéke 17,2 milliárd forint volt, a felkért konzorcium azonban annál olcsóbban vállalta az előállítást.

A közbeszerzésben szereplő okmányvédelmi kategóriákat a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló kormányrendelet melléklete definiálja. Az A védelmi kategóriába tartozók minden alkatrészét védeni kell a hamisítás ellen.

Az Állami Nyomda az első kilenc hónapban 12,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2,9 milliárddal többet, mint egy évvel korábban; a nettó eredmény pedig 493 millió forint volt. A változást a stratégiai termékszegmensek árbevételének jelentős bővülése eredményezte: a biztonsági termékek forgalma 1,1 milliárd forinttal, vagyis 34 százalékkal növekedett. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.