Az ACS számos olyan területen van már jelen, ahol a Xerox eddig legfeljebb irodatechnikai eszköz vagy az arra épülő szolgáltatás szállítója volt. Burns nem kevesebbet vár a lépéstől, mint hogy pár éven belül a Xerox a legnagyobb üzletifolyamat- és dokumentumkezelő cég legyen a világon.
Az akvizíciónak egyelőre közvetlen kihatása nincs a magyarországi leányvállalatra, amely egyébként két másik régiós piacot – Horvátországot és Szlovéniát – is kiszolgál – emeli ki Lipták Zalán. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a portfólióbővítés jót tehet az itteni üzletnek, hiszen ma már egyre több magyarországi megrendelő összetett tendert ír ki dokumentumkezelési feladataira, amelyek nemcsak a hardverszállításra vagy azok üzemeltetésére vonatkoznak, hanem ügyfélszolgálati üzemeltetésre, hálózati felügyeletre és PC-támogatásra is. Ezeken a pályázatokon az utóbbihoz szükséges profil hiánya miatt a Xerox jelenleg legfeljebb alvállalkozóként vehet részt.
A szolgáltatás profil amúgy nem idegen a hazai leánycégtől, sőt a térség többi Xerox-érdekeltségével összevetve náluk dolgoznak a legtöbben az üzemeltetésben, a 230 fős társaságból 130-an. A magyarországi bevételeknek már a 40 százalékát adja a menedzselt szolgáltatási profil, a többi a berendezés-, a papír- és egyéb értékesítésből származik.
Ami az idei évet illeti, Lipták Zalán szerint a dokumentumkezelő ipar itthon még nem nagyon érzi a válság végét. A magyarországi Xerox örül annak, hogy a szolgáltatási üzletág tartani tudja a tavalyi szintet, vagy minimális mértékben még növekedni is képes e téren. Az irodatechnikai eszközök eladásai darabszámban ugyan minimálisan növekedtek, értékben azonban stagnáltak.
Egyelőre a kilátások sem sokkal rózsásabbak, a fő megrendelőnek számító nagyvállalatok beruházási kedve a nullára csökkent. Míg néhány éve saját finanszírozásban három-négy évenként rendszeresen cserélték gépparkjukat, manapság jóval ritkábban szánják rá magukat a váltásra, akkor is inkább a bérleti konstrukciót ösztönzik. Ennek akár örülni is lehet, hiszen a leánycég maga is ebbe az irányba kíván elmenni. A bérleti szerződésekben ugyanakkor minden eddiginél nagyobb rugalmasságot várnak el a szolgáltatótól, miközben a fizetési határidőt akár 120 napra is kitolják. Egyszerűen fogalmazva: a piacot ma egyértelműen a nagyobb kockázat és az alacsonyabb ár jellemzi.
Az idén az anyacég bevételeinek egyébként már majdnem az 50 százalékát szolgáltatásokból teremti elő, ez az arány tavaly még csak 23 százalék volt. Erre az évre Burns 2,6 milliárd dollár bevétellel számol a tavalyi 2,2 milliárd után. A berendezésekből származó bevételek 12 százalékkal növekedtek az idei második negyedévben.
Az IDC friss felmérése szerint a világ összes nyomtatott oldalának 50 százalékát Xerox berendezéseken készítik. A cég világelső a menedzselt nyomtatási szolgáltatások 7,8 milliárdos piacán, ez az IDC szerint az idén 9,4 százalékkal növekszik. A vállalat a piac 49 százalékát tudhatta magáénak 2009-ben.
Az idén az anyacég bevételeinek egyébként már majdnem az 50 százalékát szolgáltatásokból teremti elő, ez az arány tavaly még csak 23 százalék volt. Erre az évre Burns 2,6 milliárd dollár bevétellel számol a tavalyi 2,2 milliárd után. A berendezésekből származó bevételek 12 százalékkal növekedtek az idei második negyedévben.
Az IDC friss felmérése szerint a világ összes nyomtatott oldalának 50 százalékát Xerox berendezéseken készítik. A cég világelső a menedzselt nyomtatási szolgáltatások 7,8 milliárdos piacán, ez az IDC szerint az idén 9,4 százalékkal növekszik. A vállalat a piac 49 százalékát tudhatta magáénak 2009-ben.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.