BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem egyesül a Renault és a Nissan

A Nissan Motor Co. 156 millió euróból lítiumionakkumulátor-gyárat épít Portugáliában, hogy támogassa a Renault-Nissan csoport európai elektromosautó-terveinek végrehajtását. Az építkezés a Renault helyi sebességváltógyárában folyik, és a Reuters szerint két év múlva 200 fővel 50 ezer nagy teljesítményű akkumulátor készülhet az üzemben. A jövő év elejére elkészül a cégnek angliai Sunderlandben egy másik, évi 60 ezres kapacitású akkumulátorgyára is, közben Franciaországban 100 ezer akku kibocsátására képes üzeme épül. A francia–japán szövetség 2015-re 500 ezer elektromos jármű közös gyártására készül, erre már eddig is négymilliárd eurót fordítottak.

Carlos Ghosn, a Renault SA, valamint a Renault-Nissan szövetség vezérigazgatója azt jósolja, 2020-ban a világ személyautó-eladásainak tizedét már a teljesen elektromos gépkocsik adják, és a szövetség nagyobb részesedést kíván elérni ezen a piacon, mint amennyivel a Toyota rendelkezik a benzin-elektromos hibrid autóival.

Carlos Ghosn leszögezte: a 43 százalékban a Renault tulajdonában lévő Nissannal való egyesülés egyelőre nem vihető végbe – tudósított a Bloomberg. Ghosn mindezt annak fényében közölte, hogy a szövetség nem érte el a hároméves programban kitűzött célokat. A vezérigazgató egy konferencián elemzőknek azt mondta, a két vállalat menedzsmentjének integrálása nem része a középtávú stratégiának, mert ezt a konszern mindkét tagja ellenzi. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.