Az OPEC-tagok olajtermelésének bővüléséről szóló hírek, valamint a Moammer Kadhafi távozását kilátásba helyező sajtóinformációk hatására az amerikai határidős nyersolaj ára 103,52 dollárra, a brent típusú kőolajé pedig hordónként 112,99 dollárra mérséklődött a keddi kereskedésben, miután hétfőn még időszaki csúcsokat ostromolt a fekete arany ára.
A Bloomberg legfrissebb információi szerint Szaúd-Arábia már 700 ezer hordóval megemelte az általa kitermelt olaj mennyiségét annak érdekében, hogy pótolja a líbiai konfliktus miatti termeléskiesést. Ezzel szemben a kuvaiti tárcavezető, Al-Sabah állítása szerint országa továbbra is ragaszkodik a kvóta betartásához, és nem fokozza a kitermelést.
„Jelenleg az olajkészletek szintje és a kitermelés mértéke is globálisan elfogadható szinten áll” – nyilatkozott a Reutersnek Katar olajügyi minisztere, Mohammed Saleh al-Sada. Ugyanakkor hozzátette: az OPEC államainak és a nem tagoknak egyaránt lépéseket kell tenniük a termeléscsökkenés kiküszöbölése érdekében. Erre irányuló konkrét terveket azonban egyelőre nem közölt a katari politikus.
A Financial Times iparági forrásai szerint – Szaúd-Arábia példáját követve – április elejéig napi szinten összesen mintegy 300 ezer hordóval emeli meg nyersolaj-kitermelését Kuvait, az Arab Emírségek, valamint Nigéria is. A londoni gazdasági napilap által idézett szakértők szerint ezen országok többlettermelése csaknem teljes egészében pótolhatja a felkelés miatt jelentős mértékben lecsökkent líbiai exportkínálatot. A londoni székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslései szerint a harmadik legnagyobb afrikai olajkitermelő Líbia napi kitermelése a felkelés kitörése óta hozzávetőleg egymillió hordóval zuhant a korábbi 1,59 milliós átlagról. Egyes londoni elemzők szerint azonban nem csupán a kiesett líbiai olajkínálat mennyisége, hanem annak nehezen pótolható minősége is külön gondot okoz a piacon.
London egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital legfrissebb olajpiaci értékelésében külön hangsúlyozta, hogy a líbiai válság miatt kiesett több mint egymillió hordónyi napi olajkínálat rövid szállítási útvonalú, úgynevezett „light sweet” típusú, vagyis magas minőségű olajpárlatok gyártására alkalmas, alacsony kéntartalmú könnyűolaj, amelyet azonos minőségben jelenleg semmivel sem lehet pótolni, mivel a piacon nincs napi egymillió hordó kínálati felesleg ebből a típusból. Ennek megfelelően a Barclays előrejelzése szerint a brent olajfajta hordójának éves átlagára az idén 91 dollárra emelkedik a tavalyi 80,3-ről, és 2015-re elérheti akár a 135 dollárt is.
Az észak-afrikai lázadások miatti bizonytalanság következtében felfelé módosították az olajárra vonatkozó prognózisukat a Goldman Sachs és a Merrill Lynch elemzői is. A szakértők attól tartanak, hogy az OPEC tagállamai – amelyek az éves szintű globális olajkínálat mintegy 40 százalékát termelik ki – nem lesznek képesek kielégíteni a fekete arany iránti keresletet. Mindez hosszú távon az olaj- s így az üzemanyagárak további emelkedését vetíti előre, amennyiben a közel-keleti krízis rendeződésére továbbra sem lehet számítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.