Várhatóan nyereséggel zárja a múlt évet a gyógyászati termékek és táplálékkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Nutex Nyrt. A korábban Humet néven ismert, a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában jegyzett társaság az idén jelentős bevételnövelést tervez. A ma 15 országban forgalmazó csoport leányvállalatain keresztül további hat országban készül terjeszkedésre, és május elején szentpétervári központtal megkezdi az orosz piac meghódítását is.
Csereklei Gábor vezérigazgató a Világgazdaságnak elmondta: a tavaly 2,2 milliárd forint árbevételt elérő Nutexnél az idén 4,8 milliárd forint forgalmat terveznek. Tavaly kanadai leányvállalatuk, az Enerex Botanicals Ltd. 800 millió, hazai érdekeltségük, az Organic Mission Zrt. egymilliárd, a cég tulajdonában lévő két patika 400 millió forint forgalmat produkált. A tervek szerint az idén a kanadai érdekeltség 840-850 millió, a hazai 1,5 milliárd, a két patika 440-450 milliós árbevételt tud elérni.
A Nutex egy orosz leányvállalat elindítását is tervezi, amelytől 2 milliárd forint forgalmat és 2-300 millió forint nyereséget szeretne. Ha az oroszországi piacszerzés a várt eredménnyel jár, akkor az idén a csoport árbevétele 4,8 milliárd forintra nőhet, üzemi eredménye pedig 300-400 millió körül alakulhat. A nettó profitot azonban jelentősen befolyásolhatja, hogy a külföldi befektetéseket és nyereségeket milyen árfolyamokon kell majd forintra váltani. n G. J.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.