BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindult a német autóipar

Termelésbővülés. Ismét jelentősen bővül a személy-autó-piac és ezzel együtt az autógyárak teljesítménye – jelentette a német autóipari szövetség, a VDA. Ez különösen abból a szemszögből jó hír, hogy az elmúlt évtized legroszszabb forgalomba helyezési számait érték el tavaly a német autókereskedők. Amíg egyik évben sem csökkent hárommillió alá az újonnan forgalomba helyezett kocsik száma, addig 2010-ben mindössze 2,916 millió autó került az utakra. Ezt pedig 890 ezerrel kevesebb, mint tavalyelőtt, amikor az államkincstár által pénzelt autócsere-program gerjesztette rekordszintre a forgalmat. A német kormány tehát a válság legsúlyosabb évében, 2009-ben megmentette autóiparát, tavaly pedig a gazdaság diadalmasan kimasírozott a válságból és megindult a fogyasztás.

Miközben a bruttó hazai termék (GDP) a 2009-es válságévben 4,7 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, és Németország a II. világháború óta a legnagyobb gazdasági recessziót szenvedte el, tavaly a GDP 3,6 százalékot ugrott, ez a legmagasabb érték a német újraegyesítés óta.

Így a GfK számításai szerint az elmúlt évben az élelmiszer-kiskereskedelmi egységek és gyógyszertárak értékesítése együttesen 1,2 százalékkal, 154 milliárd eurós új rekordszintre emelkedett. A nem élelmiszer szegmens – mint a textil, bútor és barkács – forgalombővülése 2,6 százalékos volt, és megközelítette a 148 milliárd eurót, ez 2002 óta a legjobb eredmény.

A műszaki fogyasztási cikkek – beleértve a szórakoztatóelektronikát, fotófelszerelést és háztartási berendezéseket – különösen erős növekedést mutattak: az értékesítés több mint 8 százalékkal, 47 milliárd euróra emelkedett. Mindamellett ősszel már hárommillió alá csökkent a munkanélküliek száma így arányuk 5 százalék volt.

Ez mind igen jól hangzik, csak éppen az autóvásárlásról szoktak le a németek. Pontosabban: az állami roncsprémium-program előre hozott vásárlásokat generált, így alakulhatott ki a tavalyi hullámvölgy a piacon. Az idén azonban ismét nagy a forgalom az gépkocsi-kereskedésekben, de ami még fontosabb Berlin számára: az első két hónapban 11 százalékkal nőtt az autógyárak termelése, és tizedével emelkedett a német személykocsiexport. n D. K.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.