Szeged és Hódmezővásárhely főterét hamarosan villamos vasút köti össze – erről írt alá megállapodást a napokban a két város polgármestere, Botka László és Lázár János. A beruházás várhatóan 8-13 milliárd forintba kerül. Az előkészítési munkákra Hódmezővásárhely 164,5 millió forint pályázati pénzt nyert el. Az úgynevezett Tram Train, melynek építése a tervek szerint 2014 előtt elindul, a két város közötti távolságot legfeljebb félóra alatt teszi meg. Ilyen vasút egyelőre csak Németországban működik. Előnye, hogy gyors, biztonságos és nem utolsósorban környezetkímélő. A két település között naponta 3-4 ezren ingáznak, ma autóbuszok viszik az utasokat. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.