BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Századvég készíti az új távhőárképletet

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. lett a nyertese a Magyar Energia Hivatal (MEH) által meghirdetett, a távhőármegállapítás módszertanának kialakítását célzó pályázatnak. A nyolcmillió forint értékű tenderre összesen hét ajánlatot nyújtottak be. Az Index tudni véli: a pályázatot azért hirdették meg, mert az energiahivatalból és a minisztériumból is hiányzott az a szakmai stáb, amely kidolgozta volna a moratórium utáni tarifarendszert.

Mint arról lapunk is beszámolt, a távhőszolgáltatónak értékesített távhő ára, valamint a lakossági felhasználóknak és a külön kezelt intézményeknek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapítása hatósági jogkörbe került. Ez indokolja, hogy a jövőben az ármeghatározás egységes szempontok szerint történjen. A kiírás szerint „öszszehasonlító (ár-, költség- és egyéb) elemzéseken alapuló, lehetőség szerint minél egységesebb, de az egyes távhőrendszerek eltérő sajátosságait is figyelembe vevő ármegállapítási módszertanok kialakításának és működtetésének javaslatára van szükség”.

Jelenleg Magyarországon 108 településen működik távhőrendszer. Amíg a végleges ármegállapítási képlet el nem készül, ármoratórium lesz érvényben, azaz a már befagyasztott árak nem változhatnak. A MEH várakozásai szerint a következő fűtési szezonban már az új szempontok alapján kidolgozott tarifákat kell fizetniük a felhasználóknak. n VG

Következmények

Korábban ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a téma kapcsán úgy reagált lapunknak: „Méltányolandó a kormányzati szándék, hogy ne rakódjanak a lakosságra többletterhek. Ám a távhőárak befagyasztása és a kötelező áramátvételi rendszerben az átvételi ár csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek, sőt, csődbe is mehetnek egyes távhőtermelők.”

Chikán szerint a megoldás egy átfogó távhőprogram lenne, amely figyelembe venné a lakossági és az iparági igényeket is.

Chikán szerint a megoldás egy átfogó távhőprogram lenne, amely figyelembe venné a lakossági és az iparági igényeket is.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.