BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki kell adni a paksi adatokat

A Tolna Megyei Bíróság szerint közérdekűek a dokumentumok

A Paksi Atomerőmű Zrt.-nek nyilvánosságra kell hozni az atomerőmű bővítését célzó szerződéseket – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Tolna Megyei Bíróság döntésére hivatkozva. A szervezet emlékeztet: a bővítés megalapozását az úgynevezett Teller-projekt keretében kezdte meg a Paksi Atomerőmű Zrt. és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM). Az Energia Klub Egyesület a projekt keretében kötött szerződéseket szerette volna megismerni, ezért indított pert az adatszolgáltatást megtagadó cég ellen.

„Az ügyben korábban hozott elsőfokú ítélettel szemben a jogerős ítélet elvi éllel rögzítette, hogy a MVM-en keresztül a közvetett állami tulajdonban álló erőmű közvagyonnal gazdálkodik, ezért köteles tűrni az állampolgárok ellenőrzését. Nem fogadta el a bíróság az alperesnek az átláthatóságot teljesen ellehetetlenítő érvelését, miszerint kizárólag az állami tulajdonrész – pontosabban az azt megtestesítő részvények – értékesítésével kapcsolatos információk minősülnek közérdekű adatnak” – fogalmazott a TASZ, amely az Energia Klub Egyesület jogi képviseletét látja el. A Tolna Megyei Bíróság rámutatott: az állami vagyonnal gazdálkodó és szigorú állami ellenőrzés mellett működő atomerőmű közfeladatot lát el, ezért a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesíthető vele szemben. A nyilvánosság azonban nem eredményezheti műszaki ismeretek és technológiai eljárások aránytalan sérelmét, az ilyen jellegű bizalmas adatok kitakarásával kell eleget tenni az ítéletben foglaltaknak – utal az indoklásra a TASZ.

Megkerestük a Tolna Megyei Bíróság elnökét, Soós Miklóst, aki elmondta, valóban megszületett a döntés, mivel azonban még nem foglalták írásba, annak tartalmáról csak később tud tájékoztatást adni. Hasonlóképpen reagált az atomerőmű kommunikációs igazgatója, Mittler István is, aki elmondta: a döntésről tudnak, de szeretnék azt írásban is megkapni. „Miután megkaptuk, tanulmányozni fogjuk, és a törvények betartása mellett megtesszük a szükséges intézkedést” – fogalmazott.

„Egyértelműen közügynek számít, hogy mennyit költ az állam az ország energiaellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó erőműre. Az energiaszektor és különösen a fokozott biztonsági kockázatot jelentő atomenergia-termelés átláthatóságához kiemelkedő közérdek fűződik” – húzta alá a TASZ ügyvédje, Baltay Levente. n Vida Tünde

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.