A dán cég – amely a kétezres évek közepe óta termel Magyarországon – már azóta gondolkodott a zöldmezős projektben, hogy 2008-ban visszavette a Flextronicstól a gyártást. Ugyanis a szezonális ingadozásokkal 1200-1300 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi Lego Manufac-turing Kft. csak bérli jelenlegi gyártótelepét, de a szerződés 2015-ben lejár. A Lego szeretett volna Nyíregyházán maradni, ami most már biztosra vehető. Sőt, tényként lehet kezelni a gyártás és a profil bővítését is. Ráadásul információink szerint olyan ingatlant vesz meg a dán cég, amely szükség és igény esetén lehetővé tesz további terjeszkedést is. Az építkezés már a jövő nyáron elkezdődik. A tervezett ütemezés egy-két részletét a Supply Chain Monitor már megszellőztette: eszerint 2013-ban kezdi meg a Lego a csomagolóüzem felépítését, rá egy évre pedig a fröccsöntőét. 2015 szeptemberére pedig a teljes tevékenység átkerül az új, saját tulajdonú gyárba, ahol a gyártási kapacitást is 30 százalékkal növelni szándékozik a dán cég.
Nyíregyháza egyike azon öt helyszínnek a világon, ahol a Legót gyártják. Két gyár van Dániában, egy-egy pedig Csehországban, Mexikóban és nálunk. A cégcsoport, amely a tavalyi év után az idei esztendő első felében is impozáns eredményeket produkált, nem csak nálunk bővít, nemrégiben bejelentette a csehországi Kladnóban lévő gyárának fejlesztését. Márciusban arról adott számot, hogy két új csarnokot létesít, összesen 17 ezer négyzetméteren, s 2012-től 25 százalékkal növeli kibocsátását. Július közepén azután döntés született egy újabb 15 ezer négyzetméteres bővítésről, illetve egy 3 ezer négyzetméteres raktár kialakításáról. Kladnóban jelenleg mintegy 1200 alkalmazottal dolgozik a gyár, s a bővítés nyomán további 800-1000 embernek tudnak majd munkát kínálni, s lehetővé válik, hogy igény szerint akár a duplájára növeljék a kibocsátást.
Nyíregyházán ma 38 ezer négyzetméteren folyik a gyártás; tavaly 8,9 milliárd kocka készült, ez mintegy negyede a globális termelésnek. Ebből 650 millió volt a Duplo elem 2010-ben – ezekből innen látják el a világot, mivel csak nálunk gyártják. A Lego csoport akkor hozott Magyarországra gyártókapacitást, amikor 2004-ben globálisan is kiszervezte a gyártást a szingapúri Flextronics-nak. Először Sárváron, majd 2006-tól Nyíregyházán is, 2008-tól pedig már csak a szabolcsi megyeszékhelyen termelt a vállalat. 2008-ban hozta meg a dán cég a döntést, hogy nem folytatja tovább az együttműködést a Flextronicsszal, sem nálunk, sem a cseh és a mexikói gyáraiban.
A dán cégcsoport az idén az első fél évben 25 százalékkal növelni tudta globális eladásait, az üzemi eredménye a 2010 első fél évében elért 1470 millió dán koronáról 2030-ra emelkedett. Növelni tudta globális részesedését is a játékpiacon, amely jelenleg már mintegy 7 százalékos.
Ám valójában jelentős időbeli eltolódás van egyrészt a leendő beruházásról szóló tárgyalások megkezdése és a lezárása, másrészt a hír bejelentése és a statisztikákban már megjelenő munkálatok megindítása között.
A Lego-projektre „lefordítva”: a dán cég gyakorlatilag már 2008-ban elkezdte a saját telephely-kialakítás előkészületeit. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban gyorsultak fel az előkészítő tárgyalások, s a szerződés napjainkban született/születik meg, miközben hatásai a beruházási statisztikákban majd csak jövőre jelentkeznek.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál – amely az állami támogatást igénylő projekteket kezeli – jelenleg 68 projektről folynak tárgyalások.
A tét összesen 6,44 milliárd euró befektetés s 25 ezer közvetlen, illetve 65 ezer (például a beszállítói iparon keresztüli) közvetett új munkahely – mondta lapunknak Rácz Gábor kommunikációs vezető.
A szolgáltatás, a regionális szolgáltató központok létesítése és a gépipar a legnépszerűbb, emellett ismét megjelentek a mezőgazdasági feldolgozóiparhoz kapcsolódó nagyberuházók, s egyre több, a megújuló energia területére specializálódott gyártó érdeklődik magyarországi lehetőségek iránt.
Ám valójában jelentős időbeli eltolódás van egyrészt a leendő beruházásról szóló tárgyalások megkezdése és a lezárása, másrészt a hír bejelentése és a statisztikákban már megjelenő munkálatok megindítása között.
A Lego-projektre „lefordítva”: a dán cég gyakorlatilag már 2008-ban elkezdte a saját telephely-kialakítás előkészületeit. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban gyorsultak fel az előkészítő tárgyalások, s a szerződés napjainkban született/születik meg, miközben hatásai a beruházási statisztikákban majd csak jövőre jelentkeznek.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál – amely az állami támogatást igénylő projekteket kezeli – jelenleg 68 projektről folynak tárgyalások.
A tét összesen 6,44 milliárd euró befektetés s 25 ezer közvetlen, illetve 65 ezer (például a beszállítói iparon keresztüli) közvetett új munkahely – mondta lapunknak Rácz Gábor kommunikációs vezető.
A szolgáltatás, a regionális szolgáltató központok létesítése és a gépipar a legnépszerűbb, emellett ismét megjelentek a mezőgazdasági feldolgozóiparhoz kapcsolódó nagyberuházók, s egyre több, a megújuló energia területére specializálódott gyártó érdeklődik magyarországi lehetőségek iránt. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.