Ausztriában a Thermotechnika
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A csoport már korábban is tervezte az ausztriai piacra lépést, eredetileg a Kelet-Közép-Európának kifejlesztett tejhűtők kapcsán. A piac elemzése alapján döntöttek úgy, hogy mind régiós, mind országos szinten elkezdik az értékesítést és a szervizelési szolgáltatást is. A lépést kétéves előkészítés előzte meg. Az ausztriai cég alapításakor nyújtott állami támogatás mértéke meglepte az üzletembert. Mint mondta, a 35 ezer eurós törzstőke több mint 50 százalékát tudták viszszaigényelni.
Az már biztos, hogy Linz környékét választják, mivel a társaság hagyományos magyarországi partnerei – sör- és üdítőgyártók – ottani érdekeltségeinek is abban a térségben vannak telephelyeik, valamint Bajorország közelsége is döntő jelentőségű volt.
„Az osztrák céget már megalapítottuk, a stáb már össze is állt, a munkát januárban kezdjük. Öt fővel indulunk, majd a nyárig tízre bővül a létszám, s a tervek szerint 2013 elejétől már 20 munkatársunk dolgozik Ausztriában” – mondta a szakember.
Az elképzelések szerint Alsó- és Felső-Ausztria, valamint Bécs térségének áruval történő ellátásában jelentős szerep jut a cseh és a szlovák TC-tagcégeknek, míg Burgenland kapcsán ez a szerep Magyarországra vár.
Az indulást magyar szakemberek is segítik. A mostani cég az első csoportszintű leányvállalat, ennek eredményeképpen alakulhat úgy, hogy a TC csoport más tagjai is tulajdonosi lehetőséget kapnak.
Az értékesítés során a cég természetesen beindítja az internetes kiszolgálást is, mert az egyértelmű tendenciák alól nem vonhatják ki magukat, de a tapasztalatok szerint az osztrák vállalkozásoknál jellemzően a személyes kapcsolatok dominálnak, így a TC csoport is erre fekteti a nagyobb hangsúlyt. A januári elindulást az is indokolja, hogy a vendéglátóiparban a nyári szezonra már az év eleji hónapokban felkészülnek az egységek tulajdonosai és üzemeltetői.
Az új osztrák cég a már Magyarországon is megismert minőséget kínálja majd mind a termékek, mind a szolgáltatások terén. Szerinte sok esetben a közelmúltban azért estek el különböző munkáktól, mert tőlünk nyugatabbra sokan még mindig a „gagyi” kategóriába sorolják a volt szocialista államokat, így a cégcsoportnak többszörözött erővel kell bizonyítania a piacon. „A minőség mellett az árszintekben tudhatunk előnyt szerezni az osztrák piacon” – tette hozzá Kiss János. Ez nem nehéz a vezető szerint, mert Ausztriában magasabbra pozicionálják a hasonló termékeket a versenytársak. Ennek megfelelően az árversenyt tudják állni, de az is biztos, hogy az országban kialakult árszinteken nem nagyon akarnak változtatni.
A Thermotechnika csoport
A Thermotechnika-Crowncool (TC) cégcsoport „legidősebb” tagja, a Thermotechnika Kft. (a „jogelőd” Thermotechnika GMK) – éppen pénteken lesz 30 éves – az egyik legrégebbi magyar magánvállalkozás. A Közép-Európa hat országában 12 céget tulajdonló csoport közel 600 főt foglalkoztat, összforgalma 8,4 milliárd forint körül mozog. Profilja kereskedelmi és vendéglátó-ipari gépek gyártása, kereskedelme és szervizelése.


