BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megoldás december közepéig?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
December közepéig, de legkésőbb az év végéig megszülethet a távhőszabályozás módosítása. Ezzel az utolsó utáni pillanatban, de mégiscsak megmentené a szektort a szabályozó.

Akár már december közepéig megszülethet a távhőszabályozás módosítása – értesült döntéshozó közeli forrásból a Világgazdaság. Úgy tudjuk, a céldátum december 15-e, de az év végéig mindenképpen tető alá szeretné hozni a revíziót a szaktárca. Értesüléseink szerint a szakmai szervezetek, illetve a szektor meghatározó vállalatai mostanra minden kért adatot eljuttattak az NFM-hez, illetve a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH), így az apparátus megkezdhette a munkát. Ugyanakkor az egyeztetések a szabályozó és a szakma között továbbra is zajlanak, számos részletkérdés vár ugyanis még tisztázásra.

A szabályozói munka fókuszában a 2011. október elején közzétett távhőárak módosítása áll. A tarifákat – bár nagy szórást mutatnak, azaz van példa kiemelkedően magas távhőárra is – a távhőszakma értékelése szerint a szabályozó jelentősen, 15-20 százalékkal „alullőtte”. Az iparág számára tehát programozott a veszteség, szakmai körök szerint ma gyakorlatilag egyetlen hazai távhőtermelő sem üzemel nyereségesen.

Igaz, az év közepén a kormány két eszközt is bevezetett a szektor megsegítésére, ám ezek egyike sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyrészt az MVM-en keresztül a távhőtermelők elvileg – a jelenlegi magas gázárakat letörendő – olcsó gázhoz juthatnának, másrészt – már a kogenerációsok, azaz hőt és áramot együtt termelők – a HUPX áramtőzsdén keresztül piacra dobhatnák az előállított villamos energiát.

Ám az MVM-en keresztül elérhető gáz végül közel sem lett olyan olcsó, mint amilyet a termelők reméltek. Ezt jelzi, hogy értesüléseink szerint mindössze két szerződés született a több mint száz termelőt számláló szektorban. Hasonlóan alakult a kedvező villamosenergia-értékesítési lehetőség sorsa is. A tőzsdei rendszerben részt vevő termelők jelentős hányada inkább úgynevezett nullás menetrendet ad be, mintha nem is termelne, hogy elkerülje az tőzsdei áringadozásokból fakadó kockázatot.

Megoldásra tehát mielőbb szükség lenne. Mindazonáltal a távhőtermelők egy részének már mindenféle módosítás későn jön – némelyek már teljesen beszüntették működésüket, gázmotorjukat leszerelték és eladták. Mások még kivárnak, de már leállított gázmotorral. Emiatt – úgy tudjuk – van olyan kórház Magyarországon, amelynek újra kellett indítania régi kazánját, hogy legyen fűtése, meleg vize.

A nagy többség még nem tart itt, de már mindenütt készülnek a válságtervek. Van olyan iparági szereplő, amely – amennyiben nem változnak a működési feltételek – csak 18 fokig tervez fűteni, ez az a hőmérséklet (és hőmennyiség) ugyanis, amely mellett ki tudja húzni tavaszig.

Konfliktus a termelők és szolgáltatók között

Iparági forrásaink szerint a helyzetet különösen pikánssá teszi, hogy a távhőtermelők, illetve a végfogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló távhőszolgáltatók között egyfajta játszmázás indult. A szabályozás ugyanis differenciáltan kezeli a termelői, illetve a szolgáltatói tarifákat – a kettő közötti rés gyakran eléri a 30-35 százalékot is. A termelők e rés csökkentéséért küzdenek, míg a – jellemzően önkormányzati – szolgáltatók fenntartanák. Szakmai vélemények szerint a 40 milliárd forintos krízisintervenciós alap éppen e játszmázás veszteseit hivatott majd megmenteni.


VG-összeállítás Konfliktus a termelők és szolgáltatók között Iparági forrásaink szerint a helyzetet különösen pikánssá teszi, hogy a távhőtermelők, illetve a végfogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló távhőszolgáltatók között egyfajta játszmázás indult. A szabályozás ugyanis differenciáltan kezeli a termelői, illetve a szolgáltatói tarifákat – a kettő közötti rés gyakran eléri a 30-35 százalékot is. A termelők e rés csökkentéséért küzdenek, míg a – jellemzően önkormányzati – szolgáltatók fenntartanák. Szakmai vélemények szerint a 40 milliárd forintos krízisintervenciós alap éppen e játszmázás veszteseit hivatott majd megmenteni.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.