A TVK-nál a gyermekeknek magyarázzák a működést
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBEMUTATÁS A Mol csoportban különös figyelmet fordítanak a fenntartható fejlődés filozófiájának a megvalósítására, amelynek része az úgynevezett CARE program. A szó magyarul gondoskodást jelent, és ebből a szemszögből nézve maga a főnév hűen kifejezi azt a célt, amelynek minél gyorsabb és hatékonyabb végrehajtását tűzte ki a cégcsoport vezetése, azaz gondoskodni az emberekről, a biztonságos munkavégzés feltételeiről, a környezetünkben élők életmódjáról és környezetünk védelméről.
A csoport petrolkémiai üzleti egységéhez tartozó TVK-ban az egyik, három éve indult program célja az „A betű megvalósítása”. A vegyiparról számos negatív prekoncepció él az emberekben a környezet terhelése kapcsán. Ezt a félreértést szerintük úgy lehet megváltoztatni, ha a felnövekvő generációknak magyarázzák el működésük lényegét és mindennapi hatását.
Legújabb akciójuk a 6–11 éveseknek szól, mégpedig 13 településen 15 bábelőadás keretében 2500 gyermeknek játékos, interaktív formában magyarázzák el a különböző gyártási folyamatokat. Ennek keretében bemutatják a gyerekek által is használt termékeket, amelyekkel mindennap találkozhatnak (például fogkefe, pohár, flakonok, élelmiszerek csomagolóanyaga), és így közvetve megértik, hogy egyrészt mi is a TVK tevékenysége, másrészről felfedezik, hogy a műanyag-alapanyagok és az abból gyártott műanyag termékek mennyire fontosak életünkben. VG


