BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mértéktartó, de állandó fejlesztés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Folyamatos fejlődés jellemzi az egyik legmarkánsabb, lassan három évtizedes múltra visszanéző baranyai kisvállalkozást, az elektronikaikészülék- és berendezésgyártással, komplex kivitelezéssel, ágazati innovációval foglalkozó Kontakt Elektro Kft.-t.

„Lépésről lépésre, úgy is mondhatnám, hogy tégláról téglára, de folyamatosan gyarapodott vállalkozásunk. Mindennek alapját az adta, hogy a megtermelt jövedelem jelentős részét mindig beruházásra, fejlesztésre fordítottuk. Ennek köszönhetően bővült telephelyünk, gyarapodott gépparkunk, és vált mindig modernebbé az alkalmazott technológiánk” – beszélt a siker kulcsáról Hirth Ferenc ügyvezető.

A néhány fős gmk-ból mára közel negyven főt alkalmazó stabil vállalkozás lett, amely nemcsak termelőtevékenységével, hanem folyamatos innovációval hívja fel magára a hazai és nemzetközi piaci figyelmet.

„1982-ben alapított cégünk ismert iparvállalatok beszállítójává vált az elektrotechnikai ipar speciális területein. Vállalkozásunk a folyamatos beruházások következtében egészen az elmúlt évig 7000 négyzetméteres telephelyén 1000 négyzetméteres korszerű műhelyépületekben termelt, és végezte állandó jelleggel termék- és technológiafejlesztéseit. Cégünk tevékenységének stratégiai területe az ipari létesítmények és berendezések villamos automatizálásához szükséges készülékek és berendezések tervezése, gyártása és helyszíni szerelése. Erősségünk a megrendelőkkel való együtt gondolkodás képessége, a minőség iránti igényesség, a szállítási határidők szigorú betartása, a rugalmasság és a teljes üzleti korrektség. Ennek a sokrétűségnek köszönhetően nemcsak termékeinkkel, hanem kivitelező tevékenységünkkel is a világ számos országába jutottunk már el, munkánk jelentős része az exportpiacokra irányul” – mondta az ügyvezető.

Az idei esztendő egy újabb fordulópontot hozott a Kontakt Elektro Kft. életébe. A vállalkozás mintegy 250 millió forintos ráfordítással – ebből 100 millió volt az elnyert uniós és állami támogatás – építette fel az 1600 négyzetméteres új létesítményt. A modern szociális blokkokkal is ellátott csarnok a jövőben a cég gyártási folyamatainak biztosít korszerű teret.

„Az új üzemcsarnokunkban kaptak helyet a hidrogénüzemű tüzelőanyag-cellák mint komplett berendezések gyártása. A tüzelőanyag-cellák értékesítésének megkezdését jövő év elejétől tervezzük. Kisebb eladásaink már most is vannak. Jelenlegi fejlesztéseink célja az idei évben különböző teljesítményű berendezések prototípusainak elkészítése, valamint a tüzelőanyag-cellák elemeinek fejlesztése és gyártásának előkészítése” – beszélt a tervekről Hirth Ferenc ügyvezető igazgató.

Az új fejlesztésnek köszönhetően a válság ellenére nemcsak termelékenységén, de létszámán is bővíteni tudott a vállalkozás.

„Mindig is nagy hangsúlyt fordítottunk a humánerőforrás tudatos építésére. Míg korábban ez elsősorban a jó szakemberek alkalmazására koncentrálódott, most már mérnökcsapatunkat is erősíteni tudjuk. A korábbi két-hárommal szemben jelenleg már tizenkét magasan képzett mérnököt alkalmazunk. Egy részük az új profilként felvett PLC-programozással foglalkozik, másik felük pedig a tüzelőanyag-cellával kapcsolatos állandó fejlesztéseken. Ettől olyan üzleti eredményeket remélünk, mint korábban kapcsolószekrényeinktől, amelyekkel egy belga partnerrel a világ legnagyobb autógyártóihoz is eljutottunk beszállítóként.”

Igazi, többgenerációs családi vállalkozás

A Kontakt Elektro Kft. az elmúlt években igazi családi vállalkozássá vált.

– Nagy örömömre szolgált, hogy villamosmérnöki diplomát szerzett Olivér fiam tulajdonosként és ügyvezetőként is bekapcsolódott a cég munkájába – mondta a sváb származású, így németül kiválóan beszélő, ugyanakkoraz angolt 55 évesen tanulni kezdő Hirth Ferenc. – Markusz fiam jogász lett, ugyanakkor ő sem szakadt el a vállalkozástól, az üzleti élettől.

A Pécsett az idén megalakult Német–Magyar Gazdasági Kör aktív résztvevőjeként is tevékenykedik.



– Nagy örömömre szolgált, hogy villamosmérnöki diplomát szerzett Olivér fiam tulajdonosként és ügyvezetőként is bekapcsolódott a cég munkájába – mondta a sváb származású, így németül kiválóan beszélő, ugyanakkoraz angolt 55 évesen tanulni kezdő Hirth Ferenc. – Markusz fiam jogász lett, ugyanakkor ő sem szakadt el a vállalkozástól, az üzleti élettől.

A Pécsett az idén megalakult Német–Magyar Gazdasági Kör aktív résztvevőjeként is tevékenykedik. A jövő hajtóműve Magyarországon több egyetemen is foglalkoznak tüzelőanyag-cellákkal, de az első működő egységet a pécsi Kontakt Elektro Kft. hozta létre. Működésének lényege: hidrogén és levegő elégetésével elektromos áramot termel. Az így előállított energiát mopedek, motorok, sőt autók, hajók meghajtására is használják. A találmány 1836 óta ismert, de csak napjainkban vált piacképessé az alkalmazása. Egy mopedhez a tüzelőanyag-cella, a palack és a kiegészítő egységek táska méretűek, míg az autóhoz bőröndnyi a nagyság – a benzintank sem kisebb. Az ilyen meghajtású járműben nincs sebességváltó, a kocsinak igen jó a gyorsulása, és a fékenergia visszatáplálható a rendszerbe. Egy bonyolult technológiáról van szó, amelynek a lelkét a protonleválasztó membránok jelentik, de számtalan kiegészítő elem kapcsolódik hozzá, a gáz nyomását, hőmérsékletét, mennyiségét szabályozó egységtől a különböző feszültségátalakítókig. Nem véletlen tehát, egyre több cég kísérletezik a tüzelőanyag-cellák gyártásával, alkalmazásával a világban, miközben napról napra csökken a cella alkatrészeinek ára.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.