BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs ok a gázáremelésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jövő év első negyedében a mostaninál körülbelül egy százalékkal nőne a Magyarországon eladott gáz ára az árképlet szerint, de az importőr ennél jóval kevesebbet fog fizetni. Nincs oka a végfelhasználói áremelésnek.

Az orosz importgáz képlet szerinti ára januártól 550 dollár körüli lesz ezer köbméterenként – tudta meg a Világgazdaság –, azaz a mostanit egy százalékkal haladja meg, szemben a laptársunk által vélt 10 százalékkal. Az emelkedést az olaj világpiaci drágulása és a forint gyengülése okozza.

A vevő E.On Fölgáz Trade Zrt. (EFT) és az eladó Panrusgáz Zrt. nagy valószínűséggel mostanra már megállapodott a 2012 első negyedéves importjáról, mégpedig a 2011-eshez hasonló struktúra szerint, azaz jóval az árképlet diktálta 550 dollár alatt. Az ár azért lehet alacsonyabb, mert a gázt küldő Gazprom Export jó eséllyel ugyanazt az árkeverést alkalmazza eladási árában, amelyet a mostani negyedévben, s amelyet a gáztörvény alapján októbertől a nagykereskedőknek (EFT, Tigáz) is érvényesíteniük kell az egyetemes piacon. A kevert árban a képlet szerinti árnak 60, a hollandiai gáztőzsdei jegyzésnek 40 százalékos súllyal kell szerepelni, így a tényleges importár januártól 480 dollár körül alakulhat. Kedvező, hogy a Gazprom Export az „egy ország egy ár” elvét követve és gáza versenyképességét szem előtt tartva nemcsak azt a hárommilliárd köbmétert adja el a nagykereskedőknek kevert áron, amelyre a hazai egyetemes piacnak szüksége van, hanem a teljes hazai mennyiséget. Az EFT két további módon is csökkentheti a beszerzési árát. Hosszú távú importszerződése ugyanis megengedi, hogy a megállapodott mennyiségnek csak a 85 százalékát vegye át. Ha így tesz, az át nem vett 15 százalék helyett vásárolhat a versenypiacon. Sőt, még 85 százaléknál is kevesebbet vehet át az orosz gázból, mert az emiatt fizetendő, az ár 3-6 százalékát kitevő büntetése jóval kisebb annál, mint amennyit nyer az árképlet szerinti és a piaci gázár közötti, bő 150 dolláros különbözeten. Akár 50-50 százalékos keverési arányt is elérhet. De a szabályozás kötelezi is a közüzemi nagykereskedőt, hogy a lehető legolcsóbb forrásból vásároljon.

A szabadpiaci bőséget mutatja, hogy a kereskedők a tél beköszöntére az E.On Földgáz Storage tárolókapacitásainak a felét sem kötötték le. Szakmai oldalról tehát az importár névleges januári emelkedése nem indokol hazai végfelhasználó áremelést. Ráadásul, mivel a végfelhasználói ár harmadát más tételek – szállítási, tárolási költségek, egyéb díjak, adók – alkotják, a beszerzett gáz drágulása is csak kétharmados arányban érvényesülhetne.

A Centrex már bevásárolt

„A Centrex Zrt. tegnap megkötötte a 2012-es és 2013-as gázvásárlási szerződését a Gazprom Exporttal, mégpedig igen kedvező feltételekkel: az árban 60 százalékkal szerepel az eladó által Magyarországon alkalmazott ár és 40-nel a spotpiaci” – közölte lapunkkal Szitó János, a társaság vezérigazgatója. Hozzátette: a 100 százalékos Gazprombank-tulajdonú cég mindkét évben körülbelül egymilliárd köbméternyi gázt küld az ukrajnai gázátadó ponton keresztül – tehát nem importőrként – Magyarországra.


B. Horváth Lilla A Centrex már bevásárolt „A Centrex Zrt. tegnap megkötötte a 2012-es és 2013-as gázvásárlási szerződését a Gazprom Exporttal, mégpedig igen kedvező feltételekkel: az árban 60 százalékkal szerepel az eladó által Magyarországon alkalmazott ár és 40-nel a spotpiaci” – közölte lapunkkal Szitó János, a társaság vezérigazgatója. Hozzátette: a 100 százalékos Gazprombank-tulajdonú cég mindkét évben körülbelül egymilliárd köbméternyi gázt küld az ukrajnai gázátadó ponton keresztül – tehát nem importőrként – Magyarországra.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.