Nőtt a Masterplast eredménye
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A Masterplast idén januártól szeptemberig 2,26 millió euróra (690 millió forint) növelte adózás utáni eredményét. Ez 136 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor volt. A konszolidált, nem auditált jelentés szerint a társaság az első kilenc hónap során 64,2 millió euró árbevételt ért el, ez 5 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakában realizáltnál.
A forgalomesést egyértelműen az okozta, hogy az építőipari dekonjunktúrával jobban sújtott országokban csökkent, illetve stagnált az új építésekhez kapcsolódó termékek értékesítése. Ezt az ukrajnai 56, valamint a lengyelországi 12 százalékos árbevétel-növekedés sem tudta ellensúlyozni.
Az adózás utáni eredmény jelentős bővülését a működési költségek racionalizálása, valamint az értékesítési politika átalakítása eredményezte: a társaság a felújításokhoz kapcsolódó magasabb nyereségtartalmú termékek értékesítésére koncentrált. Mindezeknek az eredményeképpen a Masterplast 40 százalékkal tudta javítani az üzemi eredményét.
A cégcsoport EBITDA értéke 2011. szeptember végével 5,3 millió euró volt, ez 8,4 százalék EBITDA-hányadnak felel meg, és számottevő javulást mutat a 2010. évi 6 százalékos mutatóval összehasonlítva.
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a kelet-közép-európai régió egyik vezető szigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata, 2010-es árbevétele közel 84,7 millió eurót ért el. A cég részvényeinek technikai bevezetése a Budapesti Értéktőzsdére idén november 29-én megtörtént, ezt a társaság tervei szerint 2012-ben tőkebevonás követi. VG


