BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlélésükért küzdenek a kis cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nehéz helyzetben vannak a hazai kis- és középvállalkozások (kkv). Ugyanakkor számos adómegtakarítási, kedvezményes hitelfelvételi lehetőség és támogatás is elérhető számukra. Egyebek között erről volt szó a lapunk által rendezett tegnapi konferencián.

A magyar kisvállalkozások a túlélésükért küzdenek – mondta Krisán László, a Ka-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a a Világgazdaság tegnapi, A siker titka a tudás című konferenciáján. Szerinte a kkv-k alultőkésítettek, felélték tartalékaikat, nehezen jutnak hitelhez, piacvesztést szenvedtek el, állami segítségre nem számíthatnak, az uniós pályázatok pedig bonyolultak nekik. Emellett áfaemelés, a minimálbér és a járulékok növelése, a magas üzemanyagárak és a devizahitelek emelkedő részletei is sújtják a kkv-kat.

A szektor jelentőségéről elmondta: az 1,2 millió hazai cég 99 százaléka kkv. Összesen mintegy 3 millió embernek adnak megélhetést, ugyanis egy kkv-nál átlagosan 2,2 alkalmazott és 1,7 családtag kap munkát.

Szerinte a Széchenyi-kártya és a Kombinált hitel segíti leginkább a kkv-kat. A Széchenyi-kártyára 210 ezer igénylést tartanak nyilván, kilenc év alatt 156 ezer kártyát bocsátottak ki, és 963 milliárd forint hitelt nyújtottak annak segítségével. Így percenként 1 millió forint hitelhez juttatja a kártya a kkv-kat. A kombinált hitel egy 1–4 millió forintos támogatásból és egy 1–8 millió forint összegű hitelből áll, melyhez legalább 10 százalék önrész kell.

A vállalkozásoknak a béren kívüli juttatások és egyes meghatározott juttatásokkal célszerű alkalmazottaik nettó jövedelmének az adózási szabályok változása miatti csökkenését ellensúlyozni – mondta a rendezvényen Vadász Iván, az adótanácsadó kamara alelnöke. Ugyanis az előbbiek adó- és járulékterhe 31, az utóbbiak 51 százalék, miközben a munkabéré 96–103 százalék közötti. A vállalkozókat a jövedelempótlásra jogszabály kötelezi, és az ezt elmulasztókat kizárják a közbeszerzésekből, állami támogatásokból.

Az adótanácsadó azt is javasolja, hogy a vállalkozók minél nagyobb összeget juttassanak alkalmazottaiknak a végtörlesztésre irányuló támogatásként vagy munkaadói hitelként, azokat ugyanis semmilyen járulék vagy adó nem terheli. Megemlítette, hogy a vállalkozó 7,5 millió forintról ír szerződést, közben csak 500 ezer forintot ad az alkalmazottjának, magának pe-dig 7 millió forint vesz ki tehermentesen a vállalkozásából.

Horovitz Krisztián, a Magyar Telekom igazgatóhelyettese három beruházás nélküli informatikai fejlesztést ajánlott a cégek figyelmébe. Az egyik segítségével az alkalmazottak számítógépein tárolt adatokhoz lehet hozzáférni, a másik egy intelligens híváskezelő rendszer, a harmadik pedig egy internet-, telefon- és hívásmenedzselő szolgáltatásból álló csomag, közös inter-netes felületekkel, doménnévvel és harminc céges e-maillel. A szolgáltatások az árát a kisvállalatok pénzügyi lehetőségeihez alakították ki.

Merész István, az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta: a hitelbiztosítás segítségével a vállalkozások magasabb értékben és hosszabb fizetési határidővel szállíthatnak, ezzel szélesíthetik a vevőkörüket és könnyebben juthatnak banki hitelekhez is.

A rendezvényen Müller Ádám, a MAG Zrt. igazgatóhelyettese bemutatta az Új Széchenyi-terv pályázati lehetőségeit. Semperger Kinga, a ProjectMine Kft. szakértője pedig a vállalkozások számára elérhető támogatásokat és hiteleket mutatta be. Elmondta, hogy leginkább az egészségügyben, a turizmusban és a zöldiparban tevékenykedő cégek válogathatnak a lehetőségek közül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.