BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A valódi értékek megteremtője

A térség egyik legjelentősebb építőipari vállalkozását hozta létre Tamásiban Kólya József. A cég a gazdasági nehézségek dacára is évről évre növekvő árbevételt produkál.

Telefonszáma idestova húsz éve változatlan. Ezt is a stabilitás egyik fontos jelének tartja Kólya József. A hozzá hasonló cégvezetők közül jó párnak bujkálnia kell a körbetartozások miatt, míg ő a szerződési és fizetési kötelezettségeit felvállalja és teljesíti. Bármilyen is a gazdasági helyzet. A 2008-as évet leszámítva mindig növekvő árbevételt könyvelhetett el.

Tíz évig alkalmazottként dolgozott Kólya József, mielőtt 1994-ben egyéni vállalkozó, majd cégvezető lett. Baján szerzett mélyépítő üzemmérnöki diplomát, és Tamásiban, a Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulatnál helyezkedett el. A munkáját komolyan vevő, de a szórakozást sem megvető, pályakezdő mérnökként élt. Aztán megházasodott, és két alkalmazottal önálló vállalkozásba kezdett. Ma már hatvan főt foglalkoztató társas vállalkozást irányít. S nagyjából ugyanekkora létszámú alvállalkozói körrel áll kapcsolatban.

Cége, a TAM-BAU Kft. magas- és mélyépítéssel, gépi földmunkavégzéssel, transzportbeton- és térkőkészítéssel foglalkozik. Van előregyártó és hulladék-újrahasznosító üzemük is. Többek között a cégvezető felesége is a társaságnál dolgozik, adminisztratív munkakörben.

Tamásiban a volt szovjet laktanya területén, háromhektáros telephelyen rendezkedtek be. Rendelkeznek már félszáz termelőeszközzel: földmunkagépekkel, építőipari gyártó- és szállítójárművekkel. Elgondolni sem könynyű, hogy ez a vállalkozás húsz éve még sehol sem volt. Kólya József jelszava akkoriban így hangzott: „A semmiből jöttünk, tönkre nem mehetünk!” S nagy lelkesedéssel vetette bele magát a bimbózó demokrácia bimbózó gazdasági életébe. Az első kotrógépet a házasságkötésekor vásárolta, abból a pénzből, amit a lakodalomban összetáncoltak. Ehhez jött aztán még vagy ötven speciális szállítójármű, illetve munkagép.

A cég sok klasszikus építőipari kivitelezést vállal. Dolgoztak az M3-as, M5-ös, M6-os, M7-es autópályán, és a környezetvédelmi beruházások terén is otthon vannak. A tamási székhelyű vállalkozás több volt szovjet laktanya szénhidrogén-kármentesítését végezte el. Tökölön, Kunmadarason, Pápán, Mezőkövesden, Kiskunlacházán és Kecskeméten is kaptak ilyen feladatot. A szükséges beavatkozás többnyire talajcserét jelentett. Tavaly 840 ezer köbméter kerozin- és gázolajmaradékokkal szennyezett talajt mozgattak meg.

Felhagyott hulladéktelepek rekultivációjában is nagy gyakorlatra tettek szert. Már mintegy ötven ilyen munkát végeztek.

Kerékpárutak szakavatott kivitelezője is a TAM-BAU Kft. Eddig összesen 15 kilométer bicikliutat építettek, főként Tolna megyében.

Az építőipari és a környezetvédelmi tevékenység mellett a harmadik láb a kereskedelem. Transzportbetont és előre gyártott építőanyagokat, főleg térköveket értékesítenek. A több lábon állás és az egész ország területén való munkavállalás a titka annak, hogy a társaság az eddigi legválságosabb éveket is átvészelte.

Mára a Tamási kistérség talán legismertebb középvállalkozásává nőtt a TAM-BAU Kft. A cégvezető konzervatív szemléletű embernek vallja magát, aki a valódi értékek megteremtésén fáradozik, és akitől nem idegen a társadalmi szerepvállalás sem. Ez alatt azt érti, hogy termelőbázist működtet, csapatot épít, megélhetést biztosít jó pár embernek, s mindemellett rendezvényeket, civilszervezeteket támogat.

A gazdasági élet sarának, legnagyobb bajának – a termelő vállalkozások szempontjából – a körbetartozásokat tekinti. Meggyőződése, hogy most már villámgyorsan cselekedni kell, a renitenseket kiszűrve és szankcionálva, ellenkező esetben összeomlik a kis- és középvállalkozói szektor. Ma Magyarországon adósnak lenni kényelmes dolog. Lépten-nyomon büntetlenül sértik meg egyesek a számlázási és fizetési szabályokat. A TAM-BAU Kft. kinnlevőségei korábban az éves árbevétel 20-25 százalékát tették ki. Jelenleg 40-50 százaléknál tartanak. Egy kevésbé tőkeerős cég ebbe már rég beleroppant volna.

Névjegy

Kólya József 1964-ben született Szolnokon. Diplomát Baján szerzett 1984-ben, vízellátási és csatornázási, mélyépítő üzemmérnök szakon. Dolgozni Tamásiban kezdett a Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulatnál, s tíz év alkalmazotti lét után egyéni vállalkozó lett. Korlátolt felelősségű társaságot 1998-ban alapított, mely 2004-ig Kólya Építési Kft., azt követően TAM-BAU Kft. néven vált ismertté. A cég az egész ország területén vállal, elsősorban mélyépítési munkákat.

Házasságot 1991-ben kötött Kólya József. Két középiskolás fia van.

A vállalkozótól nem idegen a társadalmi szerepvállalás sem. Közösségi rendezvényeket és civilszervezeteket támogat. Szponzori tevékenységéért Kólya Józsefet a magyar kultúra napján „A Tolna megyei művészetért” elismerő plakettel tüntették ki.

Wessely Gábor Névjegy Kólya József 1964-ben született Szolnokon. Diplomát Baján szerzett 1984-ben, vízellátási és csatornázási, mélyépítő üzemmérnök szakon. Dolgozni Tamásiban kezdett a Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulatnál, s tíz év alkalmazotti lét után egyéni vállalkozó lett. Korlátolt felelősségű társaságot 1998-ban alapított, mely 2004-ig Kólya Építési Kft., azt követően TAM-BAU Kft. néven vált ismertté. A cég az egész ország területén vállal, elsősorban mélyépítési munkákat.

Házasságot 1991-ben kötött Kólya József. Két középiskolás fia van.

A vállalkozótól nem idegen a társadalmi szerepvállalás sem. Közösségi rendezvényeket és civilszervezeteket támogat. Szponzori tevékenységéért Kólya Józsefet a magyar kultúra napján „A Tolna megyei művészetért” elismerő plakettel tüntették ki. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.