BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matuzsálemi korú gépekkel gyógyítanak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Negyven–hatvan éves gépeket is kénytelenek használni ma a magyar egészségügyben, ahol egyre elavultabbak a nagy értékű orvosi eszközök. A gép-műszer kataszter adatai ugyan nem feltétlenül megbízhatóak, azért radiológus és aneszteziológus társaságok vezetői is megerősítették: a hazai egészségügyben sajnos egyáltalán nem ritkák a matuzsálemi korú gépek.

Az elmúlt évek fejlesztései ellenére sem csökkent, ellenkezőleg, emelkedett a Magyarországon használt orvosi gépek, műszerek átlagéletkora. Különösen aggasztó a helyzet a súlyos, életveszélyes állapotú betegeknél használt altató- és lélegeztetőgépek, betegfigyelő monitorok, inkubátorok tekintetében – derül ki az orvosi gép-műszer kataszterből, amely jelenleg mintegy 143 ezer, 50 ezer forintnál drágább tételt tartalmaz.

Míg tíz évvel ezelőtt átlagban 11 évesek voltak, ma már nagykorúak a műtőkben használt altatógépek. A nyilvántartások szerint ráadásul 1953-ban gyártott, vagyis csaknem 60 éves altatógéppel is kénytelenek még dolgozni egyes helyeken az aneszteziológusok.

Nem sokkal jobb a helyzet a lélegeztetőgépekkel: ezek átlagban öt évet öregedtek az elmúlt tíz évben, ami azt jelenti, hogy a legújabb és a legrégibb gépeket is számba véve többnyire 15 éves respirátorokat használnak az egészségügyi intézmények.

A betegmegfigyelő monitorok átlagéletkora tíz év alatt csaknem megduplázódott: 2002-ben hét év volt, ma tizenhárom. Ráadásul ezek között is vannak olyanok, amelyek annak ellenére mutatják még mindig az életjeleket, hogy már több mint negyven éve használják őket.

A koraszülöttek vagy beteg újszülöttek túlélését biztosító inkubátorok többsége is elképesztően elavult. Tíz év alatt nyolcról tizenöt évre emelkedett az átlagéletkoruk, a legöregebb darabokat még 1964-ben gyártották.

Bár többnyire nem a súlyos, életveszélyes állapotú betegeknél használják, mégis az ellátás alapeszközeinek számítanak a röntgengépek, amelyek az altatógépekkel azonos ütemben öregedtek el az elmúlt tíz évben. Jelenleg az átlagéletkor már itt is 18 év, szemben a tíz évvel ezelőtti 11 évvel. A legrégebbi, még használatban lévő röntgengépek 1959-ben készültek.

Az aneszteziológiai, intenzív terápiás gépeket optimális esetben legfeljebb tíz évig lenne szabad használni – legalábbis ez a szakmai ajánlás. Bogár Lajos országos szakfelügyelő főorvos azonban azt mondja, ennek az elvárásnak az intézmények sajnos nem tudnak eleget tenni, a legutóbbi „fiatalítás” is már hat éve volt. 2006-ban, a Rácz Jenő vezette szaktárca több mint 8 milliárd forintot fordított altató- és lélegeztetőgépek, betegőrző monitorok és defibrillátorok beszerzésére. Ebből a géppark nagyjából egyharmadát tudták lecserélni, és bizony ezek az „új” berendezések is elmúltak ma már 6 évesek. Ennek ellenére Bogár Lajos hangsúlyozza: a betegeket semmilyen hátrány nem érheti amiatt, hogy régi gépekkel altatják vagy őrzik őket. „A műhibaperek miatt az intézményeknek jól felfogott érdekük, hogy csak olyan eszközökkel dolgozzanak, amelyek használatát a szakszervizek engedélyezik.”

A Magyar Radiológusok Társaságának főtitkára is a betegbiztonságot hangsúlyozta: „az, hogy egy röntgengép akár 18 éve működik, nem jelenti azt, hogy akár a betegek, akár az egészségügyi személyzet számára veszélyes lenne vele dolgozni – hangsúlyozta Morvay Zita. Mint mondta, az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi a gépek állapotát, méri a gépek által kibocsátott sugárterhelést. A szakember megerősítette, hogy a hagyományos röntgengépek cseréje halad talán a leglassabban a radiológia területén, de ennek leginkább az az oka, hogy az intézményi fejlesztések az olyan modern képalkotó eszközök beszerzését preferálták, mint a CT és az MR. Nem véletlen, hogy az utóbbiak esetében a szakma nem is javasolja, hogy az egészségbiztosító tízévesnél öregebb berendezésekkel végzett vizsgálatokat finanszírozzon. Ennek ellenére persze, a kórházak anyagi helyzete miatt, ma éppúgy van már ennél az életkornál idősebb CT és MR, ahogyan az ultrahang-berendezések között is előfordulnak 12 évnél is régebben használatban lévők, holott ezeknél is ez lenne a szakmai maximum életkor. Morvay Zita azt mondta, a röntgenberendezések megújítását felgyorsíthatja, hogy ezeknél is megjelent az utóbbi években a digitális technológia.

Adatok önbevallással

Bár több jogszabály is előírja az egészségügyi szolgáltatók számára a kötelező gép-műszer jelentést, az intézmények ennek csak részben és ad hoc módon tesznek eleget – közölték érdeklődésünkre a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnél (GYEMSZI). Ezért hamarosan jogszabály-módosítást kezdeményeznek, hogy az adatszolgáltatás rendszeres legyen, vagy szankcionálhatók legyenek a szolgáltatók. Jelenleg 226 intézet szolgáltat adatot, többségük állami intézmény, de kisebb számban magánszolgáltatók is jelen vannak.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.