Megújul Szarvas belvárosa: még sétálóutcát is kialakítanak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgy uniós támogatásnak köszönhetően 928 millió forintot költhetnek Szarvas belvárosának felújítására. Babák Mihály polgármester elmondta, a kivitelezési munkák már idén ősszel elkezdődnek.
– Szarvas kistérségi központ, januártól járási székhely lesz. Az a városfejlesztési program célja, hogy a közigazgatásban magasabb színvonalú szolgáltatási környezetet nyújtson.
A város húsz százalék önerő mellett a beruházási költségek nyolcvan százalékára nyert vissza nem térítendő támogatást. Új térségi okmányiroda létesülhet. A piac bővül, a bíróság épületének a homlokzata is megújul. Díszburkolatot kap a sétálóutca és a hozzá kapcsolódó utcák is. Az ott lévő üzletek megszépülnek, épülnek parkolók, új közterek, és megújul az evangélikus Ótemplom környéke. A projekt része számos környezettudatos kampány iskolásoknak, vállalkozóknak.


