Megvalósítják mások álmait
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNyergesújfalun és környékén a napokban jelent meg egy zöld színű, hajtogatós szórólap. Egyforma zöld pólóban két fiatalember mosolyog ránk. Mint jelzik, közös hobbijuk, munkájuk a kertépítés, a zöldterületek szépítése, színvonalas fenntartása. A megbeszélt időpontú beszélgetésre – percre pontosan – profi módon, egyforma szerelésben érkeznek szerkesztőségünk városi irodájába. Munkaruhájuk bal oldalán ott virít a felirat: Mastergarden Kertépítő Bt.
– Milyen úton kerültek egy csapatba? – hangzik első, nyilvánvaló kérdésünk Seebauer Zsolthoz, illetve Hartmann Péterhez.
– Bár mindketten Esztergomban születtünk, nyergesi gyerekként láttuk meg a napvilágot, én három évvel korábban, mint Péter – mondja Zsolt. – Ez gyakorlatilag egy korosztály, ismertük egymást. Mindkettőnknek voltak már besegítő, aprópénzkereső ténykedései a kertek világában, amikor öt éve, szakmai háttérrel úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk a Mastergarden Bt. céget. Én lettem az ügyvezető igazgató, az egyik kültag szerepét Péter, a másikat az öcsém, az akkor még hidegburkolással foglalkozó Csaba vállalta.
– A döntéshez azért némi szakmai háttér sem ártott.
– Péter öntözéstechnikai tanfolyamot végzettként a rendszerek tervezésében szakértő, az ezek kivitelezésével, karbantartásával kapcsolatos munkálatok felelős szakmai vezetője. Nekem adott volt a kertész végzettségem.
– Az újabb előrelépés lehetőségei már láthatóak?
– Ebben az évben alakítottuk meg a Mastergarden Kereskedelmi Kft.-t, amely ugyancsak itt, a városban dísznövények, kertészeti cikkek kiskereskedelmével foglalkozik. Az ügyvezetője Péter, ketten vagyunk egálban a tulajdonosok.
Arra a kérdésre, hogy milyen technikai felszereltségük van, előkerül a cég egyik laptopja, aztán máris lehet nézelődni a nagyvilágban – egyelőre országhatárainkon belül. Előkertek, parkok, kertek képei villognak egymás után.
Kiderül, a munka hátterében a hét céges fizikai dolgozót a három személy- és egy kisteherautó mellett kézi- és motoros szerszámok sokasága segíti. A raktárban akcióra készek a fűnyírók, a fűkaszák, a motoros permetezők és a lombszívók is.
Arra a kérdésre, hogy ezek a berregők hány dolgozó kezében segítenek hozzá a hasznos munkához, elhangzott, hét fizikai dolgozója van a cégnek, illetve egy okleveles tájépítész járul hozzá jelentős mértékben az eredményes tevékenységhez. És ha már tájépítészet: Seebauer Zsoltot arról is kérdeztük, milyen ma a trendi kert.
– Olyan letisztult formák jellemzik, amelyekben fontos alkotóanyagként jelenik meg a fém, a fa, az üveg és a terméskő kombinációja. A növények választásában a tervezők igyekeznek a színeket és formákat kontrasztosan használni. A minimálkertet a minimál építőipari stílus hozta magával.
– A piaci harcban mivel tudnak labdába rúgni?
– Reményeink szerint gazdag fantáziával tudunk kertet tervezni, automata öntözési rendszereket kínálni. Az elképzeléseinket meg is valósítjuk, munkánk eredményét gondos ápolással óvjuk.
– Megrendelőtől függetlenül?
– Ez nem lehet kérdés. Néha rossz érzés látni, ha nem figyelnek oda a munkánkra, nem locsolják, nem gondozzák az átadás után a gondosan megválasztott, elültetett növényeket.
Viszont büszkék vagyunk arra, hogy mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a nyergesi Fischer Bau Kft. kiérdemelte az év telephelye elismerést. Jó érzés az is, hogy egy megtervezett, kivitelezett előkertünk stílusteremtő lett a környékben. Mindez azt mutatja számunkra, hogy az emberek fogékonyak a szépre, jóra.
– Családok vagy cégek megrendelésére dolgoznak szívesebben?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy magánszemélyek megbízásakor jobban szárnyalhat a fantáziánk. Ekkor lehet alkotni, újdonságokra felhívni a figyelmet. A családok együtt gondolkodnak velünk, figyelnek arra, amit tanácsolunk. Ha a végén jó dolog sül ki a közös gondolkodásból, illetve a mi munkánkból, akkor közvetlenül érezhetjük a partnerek örömét. Nagyon jó érzés.nkívül milyen visszajelzést kapnak munkájukról?
– A cégünk tagja a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének. Ez nem tagdíj kérdése, ki kell érdemelni. Persze a legfontosabb a velünk együtt élők véleménye.
– A megrendelőnek mi a bolt egy kert megtervezésében?
– Nem ültet növényeket rossz helyre. A terv alapján kétkezi munkával bárki megvalósíthatja álmait. Mindenki feketén-fehéren láthatja, hogy színes álmai pontosan mennyibe kerülnek. Ezzel kiküszöbölhetők a későbbi bosszúságok, mondjuk az olyanok, hogy egy drága díszcserje olyan helyre – például túl árnyékos vagy éppen túl naposra – kerül, ahol nem érzi jól magát, emiatt soha nem lesz olyan, mint ahogy – mondjuk – egy katalógusban kinéz. Nagyon sok nekiveselkedett álmodozást lehet visszahozni a földre, ami mindenkinek jobb lehet.
Seebauer Zsolt
1981-ben született Esztergomban. A tatai Dobi szakiskola dísznövénykertész ágazatán végzett, az esztergomi Géza fejedelem középiskolában érettségizett, a balatonboglári Mathiász János Általános Kertésztechnikumban tanult tovább. 2005-től egyéni vállalkozó, 2007-től a Mastergarden Bt. ügyvezető igazgatója. Párkapcsolatban él. Hobbija a növények formázása, a horgászat és az asztalitenisz.


