BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséges lehet a Sziget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A vasárnap zárult Sziget Fesztivál nyereségétől is függ, mekkora hitelre lesz szükség az Est Media Sziget Kft.-ben meglévő 49 százalékos részesedésének visszavásárlásához – mondta Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője az MTI-nek. Az idei Szigeten a tavalyinál valamivel kevesebben, 379 ezren fordultak meg; miután idén 10 százalékkal kevesebb heti-, ám csaknem 10 százalékkal több napijegyet adtak el 2011-hez képest.

Bár a bevételek és a kiadások összegzése még hátravan, várakozásaik szerint mind a fesztivál, mind a Sziget Kft. nyereséges lehet, a pozitívum megközelítheti a 2010-es nyereséget. (Tavaly veszteséges volt a fesztivál.) A bevételek 17-18 százaléka szponzori reklámbevétel, 10 százaléka kereskedelmi, vendéglátásból származik, a fennmaradó rész pedig jegyárbevétel.

Gerendai Károly szerint idén 500 millió forintot spóroltak meg a kiadási oldalon, s mivel 200 millió forintot költöttek különböző fejlesztésekre, összességében 300 millió volt a megtakarítás. A jegyárak emelése és a július 19-én hatályba lépett áfaváltozás kedvezően hatott a költségvetésükre.

A fesztivál főszervezője azt is hangsúlyozta: a Sziget Kft. – és így a Sziget Fesztivál – idei eredménye azért kiemelt fontosságú, mert hitelből próbálják visszavásárolni a Sziget Kft. 49 százalékos üzletrészét. A Sziget Kft. 51 százalékos tulajdonosaként a Szigerta Invest Kft. és a Volt Invest Kft. 677 millió forintért venné meg a további tulajdonrészt.

A hitel nagysága a Sziget nyereségétől is függ, de már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az OTP Bankkal. A vételár teljesítésének határideje augusztus 31.

Idén 500 millió forintot spó­rol­tak meg a ki­adási oldalon.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.