BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázatból bővítenek Esztergomban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A 2004-ben alapított magyar leányvállalatnak 2010-ig a Suzuki volt az egyedüli vásárlója, a válság miatt azonban több új partnert is szerzett magának. Ezek elégedettek a préselt és hegesztett karosszériaelemekkel, sok esetben úgy kötnek szerződést a Kirchhoffal, hogy a magyar gyártásból szeretnék megkapni az alkatrészeket. A vásárlók között találjuk a Suzuki mellett a kecskeméti és a rastatti Mercedes-gyárat, a BMW-t, a Volkswagent, a Škodát, a Peugeot-t, a Citroënt, az Opelt, az Audit és a Porschét.

Az a fejlődés késztette arra a Kirchhof csoportot, hogy jelentősen bővítse magyarországi telephelyét. Nemcsak nagyobb darabszámok előállítására lesz képes az esztergomi gyár, de az új gyártósoroknak köszönhetően már a melegformázásra is képes lesz az üzem, azaz nagy szilárdságú acélokat is tud majd előállítani. 2011-ig bezárólag 40 millió eurót fektetett be a Kirchhof Esztergomban, 2013-ig további 130 millió eurót költenek a bővítésre, ehhez nyertek GOP pályázaton 700 millió forintos támogatást. Az üzemben indulásakor 22-en dolgoztak, ma 375 tagú a csapat, a beruházás befejeztével 500-an készítik majd a karosszériaelemeket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.