BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

PannErgy: közeleg a miskolci projektzárás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A PannErgy Nyrt. hozzálátott a miskolc–mályi geotermikus projektjéhez tartozó harmadik, s egyben utolsó kistokaji visszasajtoló kút fúrásához is. A visszasajtoló kutakra azért van szükség, mert a föld mélyéről felhozott meleg vizet a használat, azaz energiája kinyerése után ezeken keresztül juttatják vissza a föld alá. A második kút lemélyítésével 15 napja végzett a cég.

A beruházás során felhozott forró vizet Miskolc távfűtésére használják majd. A hőt a Miskolci Hőszolgáltató vásárolja meg a PannErgytől, amely korábban mintegy 22 millió eurósra tette a miskolc–mályi projektet.

Mostani közleményében beszámol, hogy már épül a szükséges távhővezeték, és megkezdődtek a hőcserélőhöz kapcsolódó mélyépítő munkák is. Bokorovics Balázs, a cég igazgatótanácsának elnöke reméli, hogy néhány héten belül végleg lezárulhatnak a fúrások, s már csak a hőszállításra és az átadásra kell koncentrálni.

A PannErgynek már működik két kisebb földhőhasznosító projektje Szentlőrincen és Berekfürdőn, a miskolcin kívül pedig a gödöllőin is dolgozik, de újabb helyszíneken is munkához látna. Néhány év múlva megjelenne a szerbiai és romániai piacon, előbbin ugyanis nagyon jók a földtani adottságok, Romániában pedig jóknak ígérkeznek a versenypiaci lehetőségek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.