Pierre Cardin felhőkarcolót szeretne Velencébe
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA régióból származó 90 éves divattervező 2015-re reméli felépíttetni a lagúnák mögötti szárazföld ipari területén, az olajterminálnak is otthont adó Porto Margherában a felhőkarcolót. Az olasz sajtó szerint a 90 éves híresség ezt az emléket kívánja hátrahagyni az utókornak szülőföldjén.
A felhőkarcolókban helyet kapna a Cardin által megálmodott Divategyetem, amely körül szállodák, éttermek, kereskedelmi központ, koncertterem, mozi, kongresszusi központ, kétszáznyolcvan lakás, függőkertek, medencék és hetvenkét lift sorakozna. Az épületegyütteshez külön autósztráda és vasútvonal épülne, valamint felszíni metrójárat Velencébe. A létesítmény több mint kétszer olyan magas lenne, mint a Szent Márk téri harangtorony.
A Cardin unokaöccse, Rodrigi Basilicati által tervezett építményben három vitorlaszerű torony fogna össze hat vízszintes, köralakú elemet.
A helyi politkusoknak tetszik az ötlet, ugyanis több ezer munkahelyet teremtene a környék lakossága számára. „Ez olyan lehetőség, amelyet nem szabad kihagynunk” – hangoztatta Luca Zaia venetói tartományi elnök. Hozzátette, hogy Cardin elképzelése értékes színfolt lehet a gyáraktól szürke Margherában. A Velencét beárnyékoló óriásépület terve nem tetszik viszont az építész Vittorio Gregorettinek, aki szerint ha Cardin meg akarja ajándékozni Velencét, segíthet Marghera elhagyott gyárépületeinek átalakításában. Az olasz légiforgalmi hatóság arra emlékeztetett, hogy a toronyház száztíz méterrel haladná meg az előírt biztonsági magasságot. Az újságok szerint Cardint sürgeti az idő, ha Marghera nemet mond, a világ más részén, akár Kínában építi fel palotáját. Erre azért is van nagy esély, mert az engedélyeztetési folyamat becslések szerint akár öt-hat évig is eltarthat.


