Újat tanulni sohasem késő
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Tizenöt éve működik Hatvanban az OK-TAT-60 Kft. akkreditált felnőttképző intézmény. A vállalkozás az elmúlt időszakban nem csupán helyben, hanem a régióban, sőt azon túl is népszerű lett, s állandó képviselettel rendelkezik Debrecenben, Egerben, Budapesten, Miskolcon és Balatonbogláron is. Széles képzési palettával rendelkeznek, lefedve a munkavédelem, kereskedelem, vendéglátás, ipar, vagyonvédelem, mezőgazdaság, pedagógia, számítástechnika, nyelvoktatás, valamint üzleti és ügyviteli képzések területeit.
– Székhelyünkön 16 tanteremben, légkondicionált, a kor igényeinek megfelelő körülmények között folynak elméleti képzéseink. A gyakorlati oktatáshoz szükséges legtöbb eszközzel, géppel rendelkezünk, és ezeket folyamatosan bővítjük is, hogy oktatásunk színvonala magas, a piaci igényeknek megfelelő legyen – mondta el Hajdu Attila, az OK-TAT-60 Kft. ügyvezető igazgatója.
Hozzátette, különböző kedvezményekkel is igyekeznek a képzésben részt vevők lehetőségeit kiterjeszteni. Így például részletfizetés is lehetséges, de az egymásra épülő tanfolyamok egy időben történő elvégzése esetén is csökkennek a tanuló költségei. A „Hatvan Kártyával” rendelkező helyi lakosok is olcsóbban tanulhatnak. Szakértők által írt jegyzeteiket, az elméleti képzés anyagát térítésmentesen biztosítják.
– Tapasztalataink szerint továbbra is a legkeresettebbek a gépkezelői (targoncavezető, földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő), a szociális és gyermekvédelmi (szociális gondozó és ápoló; gyermek- és ifjúsági felügyelő; gyermekotthoni asszisztens), a kereskedelmi (bolti eladó, kereskedő, boltvezető) szakmák és a nyelvi képzések. Az érdeklődők zöme főleg ezekben lát lehetőségeket – fejtette ki Hajdu Attila.
Jóllehet, a kínálat nőtt, a gazdasági világválság eredményeként a kereslet – a saját, illetve más felnőttképző vállalkozás vezetőivel folytatott egyeztetések tapasztalatai legalábbis ezt mutatják – országosan csökkent. Az érdeklődők egyre bizonytalanabbak a jövőbeli lehetőségeikkel kapcsolatban, emiatt aztán egyre bátortalanabbul vágnak bele egy esetleges új tanfolyamba, egy újabb OKJ-s szakképesítés megszerzésébe, amelyet a napjainkbeli folyamatos jogszabályváltozások is tovább nehezítenek mind a képzők, mind pedig a résztvevők számára.
Amíg az elmúlt években a cégek nagy számban továbbképezték dolgozóikat, mert annak költségét elszámolhatták a szakképzési hozzájárulás terhére, addig 2012. január 1-jétől ez a lehetőség megszűnt, illetve az ezt kiváltó pályázatok még nem indultak el, amelynek következtében a céges megrendeléseknél is nagy visszaesés tapasztalható.
Ennek ellenére legjelentősebb megrendelőik a cégek, amelyek a kisebb hazaiaktól a legnagyobb nemzetközi vállalkozásokig terjednek. Együttműködésük többéves partneri múltra tekint vissza. Örömmel tapasztalják azt is, hogy partnereik a velük kapcsolatban állóknak is őket ajánlják. A cégek által előnyben részesített képzések közé tartoznak a targoncavezetői, logisztikai ügyintézői, raktárkezelői és nyelvi képzések, továbbá a tűzvédelmi szakvizsgák.
A nehézségek ellenére a legjobbra törekednek
Attól tartanak, hogy a következő esztendőtől további átmeneti csökkenésre lehet számítani, mivel a rendeletben megjelent új OKJ-s képzések kötelező minimum óraszámai is jelentősen magasabbak az eddigieknél. Mindebből természetesen a képzési idő számottevő meghosszabbodása, no meg persze a díjak nem elhanyagolható mértékű emelkedése következik. Az OK-TAT-60 Kft.-nél arra törekednek, hogy a képzésben részt vevők minél kevésbé érezzék meg a számukra hátrányos változásokat, nem különben a jelentős költségnövekedést. Igyekeznek a jogszabályokat figyelembe véve minőségi szakmai képzést és vizsgáztatást nyújtani partnereik részére.


