Változásokat hozhat 2013
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÉvek óta nem látott pezsgést hozott a hazai mobilpiacon 2012, hiszen már az első fél évben két új szereplő lépett be a piacra, s várhatóan még idén további két vállalat érkezik. A szolgáltatók számának emelkedése ugyanakkor egyelőre jelentős hatással nem járt, szakértők szerint az érezhető változásokra 2013-ig biztosan várni kell.
Mindenesetre a két, már piacon lévő újonc – a Tesco és a Vodafone közös tulajdonában lévő Tesco Mobile, illetve a Lidl érdekeltségébe tartozó és a Magyar Telekom hálózatát használó Blue Mobile – kezdeti sikerei arra utalnak, hogy a kínálati oldal bővülése hosszabb távon akár komolyabb átrendeződést is hozhat. A mobilszolgáltatásba kezdő kiskereskedelmi láncok ugyanis már működésük első három hónapjában több 10 ezer ügyfelet csábítottak el a három nagytól úgy, hogy egyelőre kizárólag feltöltőkártyás szolgáltatást kínálnak. Mindez azt is jelenti, hogy jövőre akár 1 százalék körüli piaci részesedése is lehet a két vállalatnak.
Komoly kérdés persze, hogy mennyivel lesz a kereskedőcégeknél nehezebb dolga az év végén várható másik két újoncnak, a Business Telekomnak (BTel), illetve a negyedik, saját hálózattal rendelkező, állami mobilszolgáltatónak. A Tesco és a Lidl ugyanis egy olyan – alapvetően olcsó és egyszerű szolgáltatást igénylő – szegmenst célzott meg, amelyre a nagy szolgáltatók kisebb hangsúlyt helyeztek, a BTel és az MPVI névre keresztelt negyedik mobilcég azonban minden bizonnyal ennél szélesebb körre lőne.
Az állami vállalat helyzetét ráadásul az is megnehezíti, hogy amióta a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB alkotta hármas megnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által kiírt frekvenciapályázatot, folyamatosan a versenytársak támadásainak kereszttüzében áll, s emiatt akár még késhet is a szolgáltatás december végére ígért rajtja. Mindez azt jelenti, hogy az MPVI-t még a BTel is megelőzi, az alternatív szolgáltató, amely a mobilpiaci rajttal tenné teljessé termékei körét, ugyanis Takács Krisztián vezérigazgató szerint még idén elindul.
Érdekes kérdés az is, hogy a fogyasztók mit tapasztalnak a piaci változásokból azon túl, hogy több szolgáltatóval köthetnek szerződést. Szakértők szerint ugyanis a negyedik szolgáltató indulása önmagában nem hoz majd jelentős árcsökkentést, a több száz milliárdos beruházás mellett ugyanis nem ajánlhat jelentősen a konkurensek alá az MPVI.


