IEA: felével nő a gázigény 2035-re
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Egyesült Államok saját szénhidrogén-termelésének növelése miatt módosulni fognak a világ olaj- és gázszállító útvonalai, illetve azok fontossága is. Az egyik forgatókönyv szerint amiatt, hogy az USA már 2020-ra nettó gázexportőr lesz, és megjelenik az olajeladások piacán is, a közel-keleti olajeladások 90 százaléka Ázsiában jelenik majd meg.
Erősödni fog a cseppfolyós formában (LNG) szállított gáz súlya a teljes gázkereskedelmen belül, a növekedés elérheti a jelenlegi LNG forgalomnak akár a 30 százalékát is. A növekedés főként Kínához, Indiához és a Közel-Kelethez fog kapcsolódni, a kereslet pedig főként az OECD-országokban nő, ahol eleve jobban érzékelhető a váltásra való törekvés a gázra és a megújuló energiahordozókra.
A tanulmány további kiemelt megállapítása, hogy folyamatosan javul az energiafelhasználás hatékonysága. „2035-re globálisan annyi energiahordozót fogunk megtakarítani, amennyi a 2010-es teljes felhasználás ötöde” – mutat rá a kiadványban Maria van der Hoeven, az IEA ügyvezető igazgatója az energiahatékonyság fontosságára.
Optikai kábel is lesz
Szlovéniában is megszületett a Déli Áramlat gázvezeték helyi szakasza lefektetésére vonatkozó végleges beruházási döntés – jelentette az RBK orosz internetes lap. Nálunk október 31-én állapodtak meg a beruházásról az MVM és a Gazprom vezetői. A Gazprom és a szlovéniai Comita South Stream Telecom AG néven olyan vegyes vállalatot hoz majd létre, amely cső szárazföldi szakaszán optikai kábelt fektet majd le. A vezeték fekete-tengeri szakasza megépítésére a Gaz-prommal társult olasz ENI első embere tegnap Moszkvában egyeztetett.


