Cégvilág

Wáberer: Ilyen magas e-útdíj mellett ne fizessenek iparűzési adót a fuvarozók

A fuvarozók iparűzési adójának megszüntetését javasolja Wáberer György, akinek egyik kisebb cége és a Szemerey Transport Zrt. részvénycsere révén fuzionált. A Waberer's csoport idén háromszázzal növeli gépkocsivezetői számát.

Wáberer György évek óta szorgalmazza az útdíj magyarországi bevezetését, és ennek érdekében több javaslata is van. "A hírek szerint a tervezett elektronikus úthasználati díj tarifája a régiónkban nálunk lenne a legmagasabb kilométerenként. Ha így vezetik be a jövő nyáron, akkor érdemes lenne a kormányzat részéről megvizsgálni a kompenzáció lehetőségét is" – mondta lapunknak Wáberer György, a szakma nevében hozzátéve: "ha ilyen magas úthasználati díjat fogunk fizetni, cserében szerencsésnek tartanám, ha a fuvarozó cégek iparűzési adóját megszüntetnék, hiszen a környező országokban működő versenytársaink sem fizetnek iparűzési adót. Emellett, mivel nálunk 30-40 százalékkal magasabb a súlyadó, mint az említett országokban, jó lenne, ha az adót az európai uniós minimumra mérsékelnék."

Miután a teherjárművek termelő eszközök, Wáberer György is azon a véleményen van, hogy meg kellene szüntetni ezek árírási illetékét. Mint mondja, ilyen elemekből lehetne összerakni a szakma számára a kiegyensúlyozott regionális versenyt biztosító 20 milliárd forintra rúgó kompenzációt, amivel szemben állna az a 150 milliárd forint, amire a költségvetés számíthat az elektronikus útdíj révén.

A magyar nemzetközi fuvarozó cégek tulajdonképpen munkaerő exportot végeznek, és eurót hoznak az országba. Ezt azonban korántsem adják ingyen. Ma már nem elegendő, ha egy cég valamennyivel olcsóbb tarifával dolgozik, mint a nyugatiak: mivel a szolgáltatás színvonalából nem akarnak engedni a fuvaroztató cégek, az árelőny és a nyugat-európai pontosság együttesen hozhat megrendeléseket.

"Ha egy cég nem tudja a hatékonyságot a nyugat-európai szintre fejleszteni, nincs reménye a nyereségesség elérésére. A válság első hírére az volt a legfontosabb számunkra, hogy hatékonyságban elérjük a nyugat-európai szintet. Mivel munkabér tekintetében van egy kis költségelőnyünk, folyamatosan nő a rendelésállományunk. Így a háromnegyedévet az elmúlt év azonos időszakában elérnél mintegy tíz százalékkal magasabb árbevétellel zárhattuk" – mondja a holding elnök-vezérigazgatója, aki szerint az exportáló vállalatok számára a 280-300 forint közötti euró-árfolyam a legideálisabb.

Miután a Waberer’s International Zrt. tovább fokozza kereskedelmi offenzíváját az országaiban, a korábban tervezett hatszáz helyett hétszáz kamionszerelvényt vásárol ebben az évben és 300-zal háromezer fölé növeli gépkocsivezetői számát. Az idei járműcserék révén a cégnek év végére több mint 3000 vontató-utánfutó szerelvénye lesz.

Részvénycsere révén kereszttulajdonlás jött létre a Waberer''s csoport egyik kisebb leányvállalata, a  belföldi fuvarozást és a raktárlogisztikát végző Waberer''s Logisztika Kft. valamint a Szemerey Trans Zrt. között.

A Szemerey család tulajdonában lévő, 650 különleges járművel rendelkező több mint 800 fős vállalat elsősorban élelmiszeripari termékek belföldi fuvarozására és az ehhez kapcsolódó raktár-logisztikai szolgáltatásokra specializálódott. A most született megállapodás értelmében üzletrészek, illetve részvények cseréje révén a Waberer’s Logisztika Kft. a Szemerey Transport Zrt. részvényeinek 60 százalékának birtokába jut, míg a Szemerey a Waberer’s Logisztika Kft. üzletrészének 40 százaléka felett szerez ellenőrzést. Az ügyletet még a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia.   

Bár az együttesen évi több mint 20 milliárd forintos árbevételt elérő és összesen 700 járművel rendelkező két cég továbbra is saját neve alatt és szervezetében működik, a közös tulajdonosi szerkezet lehetővé teszi az eszközök, a raktárak és átrakók, a beszerzés és üzemeltetés, valamint az ügyfélkapcsolatok optimalizálását.   

A közös tulajdonosi szerkezet megszilárdítja a Szemerey Transport Zrt.-nek a hűtött  élelmiszeripari termékek logisztikai piacán való további expanziójához szükséges  forrásait. Beszerzéseinél a Waberer’s által biztosított árelőnyökre támaszkodik, élvezi a  Waberer’s fejlett fuvarszervezési rendszeréből és informatikai platformja használatából  származó versenyelőnyt. A Waberer’s Logisztika Kft. kapacitásai a Szemerey Transport  Zrt. flottájának egységeivel bővülnek, bekapcsolódik a Szemerey Zrt. által kiszolgált 6000  kiskereskedelmi egység ellátásába szárazáru termékekkel. A flottakezelési, fuvarszervezési  és járatoptimalizálási képességek összehangolása tovább javítja a Waberer’s Logisztika Kft.  versenyképességét a többi között a rakottság, a futásteljesítmény növelése és a logisztikai  kapacitások teljesebb kihasználása révén.   

iparűzési adó elektronikus útdíj Szemerey Wáberer Waberer’s
Kapcsolódó cikkek