Ígéretes a lengyel palagáz
A gáztermelés növelése mellett nem szorul háttérbe az ország szén-, és nukleáris alapú energiatermelése sem. Az importnál olcsóbb gáznak nagy szerepe lehet a munkahelyteremtésben is, főként a gázt felhasználó iparágak felfuttatásában.
„Nem jelent veszélyt palagáztermelésünkre az, hogy a Gazprom egyre gyakrabban enged európai exportáraiból, abban viszont biztosak vagyunk, hogy saját termelésünk révén javulnak az orosz társasággal szembeni tárgyalási pozícióink” – válaszolt a Világgazdaságnak a lengyel külügyminisztérium gazdasági együttműködésért felelős osztályának vezetője. Katarzyna Kapperczyk emlékeztetett, hogy a tárgyalási pozíciót javítja a Swinoujsciében épülő cseppfolyósgáz- (LNG) fogadó terminál, a már átadott lengyel-cseh, és a tervezett lengyel-szlovák és a lengyel-litván interkonnektor is. Lengyelország ezen felül kétirányúsítaná a ma csak nyugat felé szállító Jamal-Európa gázvezetéket, az év végén pedig átadná a gáztőzsdéjét is. 2014-ig több mint 1000 kilométer új gázvezetéket építene, de mérlegel további 1120 kilométernyit, és több mint hárommilliárd köbméterrel megnöveli gáztároló kapacitásait.
Nem számíthatunk nagyobb orosz gázárcsökkentésre Pawel Poprawa szerint sem, aki a lengyelországi Energetikai Tanulmányok Intézete részéről közölte: a Gazpromnak szüksége van a magasabb bevételekre kimerülő készletei pótlására, eszközei megújítására, és a mesterségesen alacsony, belföldi árak ellensúlyozására. Meg kell térülnie a cég új gázvezeték beruházásai költségeinek is.
Lengyelországban eddig 19 vállalatnak 111 kutatási koncessziót adtak ki a nem hagyományos palagázkészletek kapcsán, s lehet, hogy újabbakat is fel fognak kínálni. Jelenleg a PGNiG, az Orlen Upstream és a Lotos Petrobaltic lengyelországi cégeknek van koncessziója, továbbá négy amerikai, három kanadai, európai, ausztráliai és japán cégek is. A munka műszaki részét a szakma nemzetközi tekintélyei, a Schlumberger, a Halliburton és a Baker Hughes végzik. Tavaly például a Mol és az MVM vezetői, továbbá más szervezetek képviselői a helyszínen tanulmányozták a lengyelországi palagáz-termelési tapasztalatokat.
A lengyel állami földtani intézetének 2012. márciusi jelentése szerint az ország palagáz-készletének felső határa kétezer milliárd köbméter, de reálisabb a 346 és a 768 milliárd köbméteres készletnagyság.
Óvatosan a derűlátással
A nemrég még ígéretesnek tekintett makói gázkincs utóbb nem minősült gazdaságosan felhozhatónak, de az ország nem hagyományos gázlelőhelyein (a Zalai-, a Dráva-, a Makói-, a Békési- és a Derecskei-medencében) most is folyik kutatás. E területek gáza a medenceközponti tight gas típusba tartozik. A napokban a Fitch Ratings jelezte: a térségben 2020 előtt nem lesz jelentős gázárcsökkenés, mert a lengyel palagáz termelés növekedését a felhasználás emelkedése fogja kísérni az addigra működő gázturbinás erőművek miatt.


