BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden vagyonát pénzzé tette, hogy luxus-óceánjárókon élhessen

Egy ötvenes éveiben járó amerikai nő gondolt egy nagyot: úgy döntött, hogy kilép addigi életéből, és óceánjáró hajókon fog élni. Minden vagyonát pénzzé tette, hogy megvalósíthassa az álmát.

Miután 53 évesen nyugdíjba vonult, a Lynelle keresztnevű hölgy tavaly július óta, hátrahagyva addigi életét és  egy mérgező házasságot, óceánjárókon él, egy év alatt 36 hajóúton vett részt – írta meg az Origo. „Szeretem ezt az életet, és ameddig csak lehet, ezt fogom csinálni” – mondta.

Lynelle, aki luxushajókon éli az életét / Fotó: YouTube

Pénzügyileg azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a megélhetési költségeit havi 2000 dollár, azaz nagyjából napi 65 dollár alatt tartsa.

Sőt, májusban például még ezt az összeget is sikerült lefaragnia, hiszen mindössze 1376 dollárt költött összesen az aktuális hajóútjára, a szállodára, az étkezésre és a közlekedésre, ami körülbelül napi 36 dollárt jelentett.

Ez magában foglalt egy 16 napos Carnival Valor hajóutat New Orleansból Barcelonába, ami csupán 173 dollárba került. Ezután három éjszakát töltött egy barcelonai szállodában (419 dollár), a hónap többi részében pedig Vietnámban időzött, a szállodai jutalompontjait felhasználva, ingyenesen. 57 dollárt költött étkezésre és 3 dollárt helyi buszjegyre.

A költségek fedezetét tekintve azért annyi „trükk” van a dologban, hogy Lynelle YouTube-csatornáját olyan jövedelemforrássá tette, amelynek bevételei fedezik ezt a különleges életmódot.

Persze nem minden csupa csillogás és ragyogás ebben az életformában, vannak árnyoldalai is – ezt és további érdekességeket is elárulunk a hölgyről, ha ide kattint, valamint bemutatunk róla egy videót, amiben összefoglalja sajátos „ars poeticáját”. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.