BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Super Bowl: Elmaradt a rekord

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tengerentúlon ugyan nem, itthon azonban nézettségi csúcsot döntött a Super Bowl. A CBS negyedmilliárd dollárnál is többet kereshetett a reklámokon.

Ezúttal elmaradt a csúcsdöntés az idei Super Bowl ugyanis „csak” minden idők harmadik legnézettebb műsora volt az Egyesült Államokban, a tavalyi és a tavalyelőtti finálé után. Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) vasárnapi döntőjét a Nielsen előzetes adatai szerint átlagosan 108,4 millióan követték, ami szűk 3 százalékos csökkenést jelent a 2012-es, mindenkori csúcsnak számító 111,3 millióhoz képest. A mostani visszaeséssel egy hét éves növekedési sorozat szakadt meg, hiszen utoljára 2005-ben kísérték figyelemmel kevesebben televíziók előtt a világ legnézettebb egynapos sporteseményét, mint a megelőző esztendőben, igaz akkor a jelenlegitől még bő 20 millióval maradt el az érdeklődők száma.

Érdemes ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy a Super Bowlt az idén műsorra tűző CBS (a három nagy amerikai csatorna: a Fox, az NBC és a CBS éves váltásban közvetíti a nagydöntőt) egy másik adatot is közölt. A tévé-társaság szerint a mérkőzést 164,1 millióan nézték legalább hat percig, ez pedig amellett, hogy a teljes amerikai népesség 52 százaléka, magasabb az egy évvel korábbi mutatónál, 2012 februárjában ugyanis ez a szám „mindössze” 159,2 millió volt.

A CBS kommunikációjában nem véletlenül az egy évvel korábbinál magasabb adat került előtérbe, a nézettség növekedésének fenntartása ugyanis rendkívül fontos az amerikai csatornáknak, hiszen február első vasárnapja (amikor jellemzően a Super Bowlt rendezik) az év legnagyobb bevételt hozó napjának számít. A kiemelkedő érdeklődés miatt a cégek hatalmas összegeket hajlandóak kifizetni a döntő közben lejátszott hirdetésekért, amiket nem mellesleg egyes vélemények szerint magánál a mérkőzésnél is többen néznek, s amelyeket jellemzően még az összecsapás alatt megversenyeztetnek.

A spotárak az elmúlt időszakban dinamikusan emelkedtek: miközben tíz évvel ezelőtt átlagosan 2,2 millió dollárt fizettek a hirdetők egy fél perces kisfilmért, most már 3,7-3,8 millió dollárnál járhatunk, a közvetítő tévétársaságok azonban joggal tarthatnak attól, hogy ha nem sikerül fenntartani a nézettség növekedését, az árak emelkedése is lassul, vagy megáll.

Sport1: 200 ezer néző

A Sport1 idei Super Bowl közvetítése a cég várakozásainak megfelelően ismét nagy sikert hozott a Chello Central Europe-nak – jelezték lapunknak a társaságnál. Már a felvezető műsorra és az első félidőre is közel 200 ezren voltak kíváncsiak, a fogyasztói szempontból legfontosabb 18-49 éves férfiak körében pedig a Sport1 több mint 20 százalékos közönségarányt ért el. Egy esztendővel korábban az NFL-döntőbe 188 ezren néztek bele, ami akkor majd 40 százalékos növekedést jelentett.

Mindenesetre az idén ennek egyelőre nyoma sem volt, hiszen CBS minden bizonnyal rekordbevételt könyvelhetett el. Bár hivatalos adatot a társaság egyelőre nem közölt, a 3,8 millió dollár körüli ár, az eladott 77 spot, illetve az egyéb hirdetési bevételek alapján valószínűsíthető, hogy sikerült megdönteni az NBC tavalyi 259 millió dolláros (56,2 milliárd forintos) rekordját.

A legaktívabb hirdetők egyébként – a korábbiakhoz hasonlóan – ezúttal is az autógyártók voltak: a szektor cégei összesen 19 spotot vásároltak, azaz nagyjából 75 millió dollárt költöttek el reklámokra a Super Bowl alatt. Az ágazat vállalatai közül a Hyundai fizetett a legtöbbet, amely három reklámért összesen 4 spotot vett, de ugyanennyi helyet kötött le magának a döntő alatt Jeep márkáját népszerűsítő Chrysler is. Szintén 120 másodpercet hirdetett a Samsung, míg a hagyományosan erős Super Bowl reklámokkal előálló Coca Cola, és a Kia három blokkot vásárolt.

Más kérdés, hogy az első helyhez a 3-4 spot közel sem volt elegendő, mivel az NFL-finálé alatt hagyományosan a legtöbbet hirdető Anheuser-Busch (AB) 9 reklámhelyet vásárolt az idén. A világ legnagyobb sörgyártójának számító vállalat egyébként ezzel el is érte a célját, hiszen a reklámok versenyét ismét sikerült megnyernie. Igaz, a Bud-ot hirdető vállalat a legnívósabb, USA Today által – a mérkőzés során leadott szavazatok alapján – összeállított listán csak egy hajszállal előzte meg a Tide-t népszerűsítő Procter & Gamble-t. Érdekesség, hogy a Pepsi Doritos márkája, amely az elmúlt években az AB legnagyobb kihívója volt, és két ízben az első helyet is megszerezte a USA Today listáján, ezúttal csak a negyedik helyen végzett.

2007 93,2

2008 97,4

2009 98,7

2010 106,5

2011 111,0

2012 111,3

2013 108,4

forrás: VG-gyűjtés -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.