Egy fedél alatt, káosz nélkül

Főzünk, étkezünk, tévézünk, zenét hallgatunk, családtagjainkkal vagy barátainkkal beszélgetünk, telefonálunk és internetezünk – és ezek a sokszor egyidejűleg végzett cselekvések megkívánják a helyszín azonosságát, ahol a változatos tevékenységekhez szükséges tárgyak is elérhető közelségben és egyszerre a rendelkezésünkre állnak. Így kerül pár méteres távolságra egymástól a CD-gyűjtemény és a páraelszívó, az ősök aranyrámás fotója és a borsdaráló, a kanapé és a konyhai munkapult, a többféle méretű asztal, szék, fotel és a hűtőgép, valamint a különféle dísznövények és a mikrohullámú sütő.

Ahhoz, hogy ebben a látszólagos káoszban jól érezzük magunkat, mindenekelőtt a berendezési- és használati tárgyainkat kell barátságba hozni egymással – meg kell szerveznünk térbeli elhelyezkedésüket, méghozzá a praktikum és a látvány szerint a lehető legokosabban. Mivel a három helyiséget alapvetően három tárgycsoport határozza meg – a konyát a főzéshez szükséges gépek és a munkapult, az étkezőt a kellő méretű asztal és a székek, a nappalit pedig az ülőgarnitúra és a szórakoztató elektronikai berendezések –, ezek vállalt egysége, illetve különböző mértékű elkülönítése lehet irányadó az ízlésünk szerinti enteriőr kialakításánál.

Sokan szeretik, ha a három funkció minden direkt és hangsúlyos elválasztás (épített elemek, paravánok, magas térelválasztó bútorok stb.) nélkül, harmonikusan működik ugyanabban a térben. Hogy ezt elérhessük, két dolgot tehetünk. Az egyik esetben kiemeljük az összetartozásukat és homogenizáljuk a tárgyakat: például azonos anyagú, színű bútorfrontok, fogantyúk, fal- és padlóburkolatok, textilek és kiegészítők segítségével. A másik esetben pedig éppen ellenkezőleg: a három funkciót az anyag- és színhasználattal elkülönítjük, ám ilyenkor különösen ügyeljünk rá, hogy az eltérő matériák és tónusok feltétlenül kiegészítsék, és ne pedig üssék egymást. Bármelyik megoldást választjuk, a közös tér megbontatlan marad, a látvány még a második esetben is akadálytalanul egységes.

Arra is van példa, hogy a család összetétele, napirendje, a személyes igények zökkenőmentes kielégítése – de akár közösen vallott esztétikai szempontok – megkövetelik, hogy a konyha, az étkező és a nappali bizonyos fokig elváljanak egymástól. Erre a célra többféle bútor is rendelkezésünkre áll, amelyeket használhatunk térbe helyezve, szabadon, vagy egymással összefordítva, s léteznek olyan típusok is, amelyek a konyhabútorokkal kombinálhatók. A legáltalánosabb térelválasztó megoldás, ha a konyha munkapultját összevonjuk az étkezőasztallal, illetve ha a nappali ülőgarnitúráját az étkező felé fordított tálalószekrénnyel társítjuk.

Előfordulhat, hogy az enteriőrelemek összetétele, funkció szerinti elhelyezkedése megkívánják olyan bútordarab beállítását, amely határozottabb térelválasztást eredményez. Erre a célra legalkalmasabbak a nyitott polcok, amelyek dísztárgyaknak éppúgy helyet adhatnak, mint az elválasztott terekben használatos eszközöknek, például szórakoztató elektronikai berendezéseknek, könyveknek, étkészleteknek stb.

Térképzés fénnyel, lámpákkal

A térelválasztásnak számos egyszerű módja is akad, ilyen például, ha a különböző funkciójú területeket jellegzetes textillel, szőnyeggel különítjük el környezetüktől, ha valahová egy domináns látványú tárgyat, például faliórát helyezünk el, vagy ha rábízzuk a szeparálást a világításra. A mesterséges fény önmagában is kiváló ebből a szempontból, de a lámpák akkor is markáns térképzők, ha épp nincsenek bekapcsolva. A nappali olvasókuckóját jelölő állólámpáknál ez szinte magától értetődik, de nem biztos, hogy ugyanígy gondolkodunk az étkezőasztal fölött lógó világítótestekről. Pedig egy-egy karakteres, szépségében is meghökkentő, érdekes lámpa vizuálisan remekül összefogja az étkező bútorait, s egyben el is különíti őket az enteriőr más részeitől.