BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győr is okos város lesz

Győr városa és az E.ON Hungária Zrt. ma együttműködési megállapodás aláírásával szentesítette, hogy a 2017-ben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetéig Győrt úgynevezett smart cityvé teszik. Mivel a rendezvényig a városban jelentős beruházások várhatók, a győri önkormányzat úgy döntött, hogy az új létesítményeknél és az azokhoz kapcsolódó fejlesztéseknél már modern fenntarthatósági és energiagazdálkodási szempontokat is érvényesíteni kíván. Az erről szóló megállapodást Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Dr. Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Az ilyen célkitűzéseknek a világon általában a smart city összefoglaló nevet adják. Az elnevezés azokat a városokat jelöli, amelyek intelligensen és hatékonyan használják fel az erőforrásaikat, és innovatív technológiákat alkalmaznak, hogy csökkentsék a költségeiket és az energiafelhasználásukat, valamint szélesítsék a szolgáltatási kínálatukat, így javítva lakóik életminőségét. „Magyarország jelentős területén felelünk az energiaszolgáltatásért. Győr régen letette voksát az innovatív energetikai megoldások mellett és mára felkészült a legmodernebb technológiák befogadására az energiaellátásban is. A sokéves együttműködésben most következett el a pillanat, és kedvező lehetőség, hogy a város fejlődéséhez szervesen igazodva indul ez a program” – mondta Eric Depluet vezérigazgató.

Borkai Zsolt polgármester a megállapodással kapcsolatban úgy fogalmazott, Győr dinamikus fejlődési pályára állt, de a fenntartható városfejlesztés érdekében fontos, hogy a beruházások energetikai szempontból is fenntartható módon valósuljanak meg. Különösen időszerű ez az elvárás napjainkban, amikor jelentős infrastrukturális fejlesztések előtt áll a város. „Hazánk 2017-ben első ízben ad otthont olimpiai rendezvénynek, amelynek a helyszíne Győr lesz. A megállapodás megteremti a lehetőségét annak, hogy a XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, mint „Zöld Olimpiai rendezvényt” rendezhessük meg, vagyis a sportesemény, a fejlesztések, és a későbbi üzemeltetés minél kevesebb károsanyag-kibocsátással, környezet-tudatosan valósuljon meg. Az E.ON-nal az élet több területén sikeresen működünk együtt, ezen mintaprojekt kapcsán fontosnak tartjuk, hogy Győr példát tudjon mutatni” – fogalmazott a polgármester.

Széles skálán mozog a smart city fogalomkör alá vonható hatékonysági lépések eszköztára.„Győr esetében elsősorban a termelési eljárások átgondolását, a termelő egységek virtuális erőművi irányítórendszerbe kapcsolását és az önkormányzati, üzleti, valamint lakossági fogyasztók okos hálózatba szervezését, okos mérőkkel való ellátását fogja képezni ez a folyamat.” – mondta Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke. Mivel az egész fejlesztés egy egység, jó célpont a Smart Energia koncepció számára. Kiaknázhatóak a városban rejlő lehetőségek is, mind az energiatermelés, mind annak felhasználása, tárolása, irányítása szempontjából.

A smart city témakörben világszerte rendszeresen vannak különféle rangsorolások, versenyek és listák. E listákon már fel-felbukkant Győr és Pécs város neve is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.