Cégvilág

Nagy érvágás a tranzakciós adó a vállalatoknak

Stabil banki kapcsolatokkal rendelkeznek a hazai kis- és középvállalkozások (kkv), a többségük elégedett főbankja szolgáltatásaival, és nem is tervezi leváltani azt – derült ki a Budapest Bank kutatásából. A vállalkozások annak ellenére is kitartanak választott pénzintézetük mellett, hogy a legtöbbjük számára a tranzakciós illeték nagy érvágást, havi 40 ezer forint feletti pluszkiadást jelent. A pluszteherre a kkv-k többnyire az utalások átstrukturálásával reagálnak, egyötödük pedig inkább a készpénzes megoldásokat választja.

A felmérésben megkérdezett vállalkozások 90 százaléka megérezte a tranzakciós illetéket, amely a cégek közel felének – főként a nagyobb, legalább 50 főt foglalkoztató vállalatoknak – félmilliós pluszkiadást jelent éves szinten.

A jelentős költségnövekmény ellenére a vizsgált kkv-k 40 százaléka egyelőre semmilyen lépést nem tett az illeték hatásának mérséklésére. Amelyek reagáltak, azok utalásaik összevonásával igyekeznek csökkenteni az illeték által érintett banki tranzakciók számát. A cégek közel egyötöde nyilatkozott úgy, hogy több készpénzes műveletet hajt végre, olyan vállalkozás azonban szinte alig akad, amely a tranzakciós illeték miatt bankot váltott volna.

Elégedettek és hűségesek a bankjukhoz a vállalkozások

A kutatás eredménye szerint a hazai kkv-k tartós banki kapcsolatokkal rendelkeznek. Egyharmaduk egyetlen bankkal áll kapcsolatban, csak a nagyobb, több mint 100 főt foglalkoztató vállalatokra jellemző, hogy két (27 százalék) vagy három (9 százalék) pénzügyi partnerrel is rendelkeznek. Azok a vállalkozások, amelyeknek több banki kapcsolatuk is van, jellemzően főbankjuknak azt tekintik, ahol a legtöbb pénzügyi tranzakciót hajtják végre, csak kevesen jelölték meg azt a pénzintézetet, ahol a legnagyobb hitelük van.

A főbankjukhoz hűségesek a kkv-k-k: átlagosan 11 éve állnak vele kapcsolatban, egytizedüknél pedig 20 évnél is hosszabb múltra tekint vissza a viszony. Arra a kérdésre, hogy miért az adott pénzintézetet választották főbankjukként, a cégek leggyakrabban (65 százalék) a banktól kapott jó ajánlatot említették, de sokan tartották fontosnak a pénzintézet jó hírnevét, megbízhatóságát (24 százalék) és az ügyfélkapcsolat minőségét is (23 százalék).

A vállalkozások kimagasló hányada (96 százalék) elégedett főbankja szolgáltatásaival, és nem is nagyon keres alternatívát, ha új pénzügyi forrásra van szüksége: a válaszadók kétharmada csak főbankjától kér ajánlatot, csak minden ötödik cég keresi meg további meglevő banki kapcsolatait, és mindössze minden hatodik fordul olyan bankhoz, amellyel még nem volt kapcsolata.

A vállalkozások többsége nem is tervez bankváltást

Bár az elmúlt időszakban több intézkedés - tranzakciós illeték bevezetése, MNB Növekedési Hitelprogram (NHP) - is okozhatott volna fluktuációt, ez mégsem következett be. Az NHP keretében kapott hitelt a kkv-k 15 százaléka ugyan nem a főbankjánál vette igénybe, de ez csak a szektor 0,3 százalékánál vezetett főbank-váltáshoz. Így a tranzakciós illeték hatásával együtt vizsgálva a vállalkozások alig több mint 1 százalékáról mondható el, hogy ezen intézkedések miatt hűtlenek lettek az elsődleges pénzügyi partnerükhöz.

A magyar kkv-k egyébként is nehezen mozdulnak: háromnegyedük még sosem váltott főbankot, és többségük (68 százalék) abban is biztos, hogy a következő egy évben sem teszi ezt meg. Mindössze 5 százalék azok aránya, amelyek fontolgatják, hogy jövőre esetleg lecserélik elsődleges banki kapcsolatukat. Azokat a cégeket, amelyek nem utasítják el a bankváltást, elsősorban kedvezőbb számlacsomag-ajánlattal (50 százalék) vagy jó hitellehetőséggel (44 százalék) lehetne elcsábítani.

vállalat illeték Bank tranzakciós adó kkv
Kapcsolódó cikkek