A véralvadásgátlók hatását is ellenőrzik

A mélyvénás trombózison vagy tüdőembólián átesett betegek túlnyomó többsége tartós véralvadásgátló gyógyszerek szedésére szorul. Ez a kezelés a tanácsolt minimális odafigyelés és fegyelem mellett tartósan fenntartható, de rendelkezik néhány fontos sajátsággal. Ezekre hívja fel a figyelmet prof. dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus.

Fontos tudni, hogy az alvadásgátló (antikoaguláns) kezelés „laboratóriumi értékhez illesztett” jellegű, vagyis a gyógyszerelés egyénre szabott. Ez azt jelenti, hogy egy speciális laboratóriumi ellenőrző módszer (INR, vagyis International Normalized Ratio) által kimutatható, hogy a beteg kezelése, gyógyszerelése megfelelő-e. Ezt a vizsgálatot azért is kellett nemzetközi szinten szabványosítani, mert az utazások tömegessé válásával a beteg joggal elvárhatja, hogy a világ bármely pontján ellenőrizhető legyen az ő aktuális állapota (prothrombin aktivitása). Ennek az értéknek az esetek döntő többségében 2-3 között kell lennie (ritka mechanikus műbillentyűs betegeknél megengedhető az „élesebb” 3,5–4,0 körüli érték). A 2 alatti érték azt jelenti, hogy a gyógyszer nem hat, ha 3 feletti értéket mérnek, megnő a vérzések veszélye.

A kumarin okozta veszélyek

A véralvadást gátló gyógyszerek egyik hatóanyaga a kumarin, amely sajnos az étel- és gyógyszerkölcsönhatások „állatorvosi lova”: mindenféle kölcsönhatás előfordulhat, és gyulladásos-, vírus-, stb. betegség is felboríthatja a beállított INR értékeket. Ezért a rendszeres finomhangolás elkerülhetetlen. Mivel éghajlatunkon négy évszak és ezzel négy különféle gyümölcs- és zöldségszezon van, általában a hathetenkénti kontroll javasolt, de a nehezebben beállítható esetekben havi-, kéthetenkénti ellenőrzés is szükséges lehet.