Dráma a Bounty fedélzetén

William Bligh kapitány becsvágyó ember, igazi perfekcionista. Hajóját a legmodernebb módszerekkel irányítja, és sikeres is ebben. Mégis lázadás tör ki a fedélzeten

Micsoda kellemes éjszaka az óceánon! Este 10 óra magasságában kitisztul az égbolt, a hatalmas, sötét víztükör fölött vékonyan ragyog a sarlót formázó hold, kellemes szellő ébred. Őfelsége teherhajóját, a Bountyt jó sebességgel viszi majd hosszú útján haza, a déli tengerekről vissza Londonba.

A Bounty három héttel korábban, több hónapos – kifejezetten sikeres – ott-tartózkodás után hagyta el küldetésének célpontját, Tahitit. A hajó időközben 30 tengeri mérföldre jár a Tonga-szigetek egyik tagja, Tofua partjaitól, és nyugati irányban halad Nagy-Britannia felé. „A fedélzeten minden nagyon nyugodt” – jegyzi fel az ügyeletes kormányos, a kapitány pedig kevéssel éjfél előtt visszavonul a kajütjébe.

Alig öt órával később – épp csak pirkad 1789. április 28-án– a Brit Királyi Haditengerészet 34 éves hadnagya, William Bligh kapitány ismét a fedélzetre érkezik – hálóingben van, deréktól lefelé csupasz, a kezeit összekötözték a háta mögött, hangja rekedt az ordítástól. „Gyilkosok” – kiabálja, miközben felfegyverkezett matrózok lökdösik felfelé a lépcsőn a fedélzetre, nem sokkal azután, hogy rátörtek az ágyában; azóta mindenki üvöltözik és összevissza rohangál.

A helyzet komoly. Ez igazi lázadás. Az egész legénység felbolydult, többüknél fegyver van. Óriási a kavarodás – ki tartozik a lázadókhoz, és ki nem? Van, aki káromkodik, van, aki gátlástalanul zokog, a kormányos altiszt, Fletcher Christian – aki a lázadás nyilvánvaló vezére – pedig teljesen zavartan, kibontott hajjal, kigombolt gallérral, kezében bajonettel osztogatja a parancsokat. Újra meg újra azt ordítja: „A pokolban vagyok, a pokolban vagyok.”

Közben csónakokat engednek a vízre. Először egy kisebbet, amely lyukas, és azonnal megtelik vízzel, majd egy nagyobbat. Néhány férfi – Fletcher Christian parancsára – beszáll a nagyobbik ladikba. Mások gyakorlatilag ellenállás nélkül kapkodják össze a cókmókjukat, és persze az ellátmányt. Valaki végre ruhát hoz a kapitánynak, hogy elfedhesse szemérmét.

A kényszerítetteken kívül többen önként szállnak be a kis hajóba, holott ez öngyilkosságnak tűnik. Tizennyolc férfi – több mint a legénység harmada –, néhány batyu és talán öt napra elegendő ellátmány tölti meg a hajót. Százötven font kenyér, 32 font disznóhús, alig 6 liter rum, 6 üveg bor és nagyjából 125 liter víz – összességében túl sok teher a mindössze 7 méter hosszú, 2 méter széles és alig 84 centiméter mély lélekvesztőnek. Már most túl nagy a merülése, az oldalmagasság a csendes vízen is mindössze 20 centiméter.

Fletcher Christian végül a Bounty kapitányát is a túlterhelt hajóra kényszeríti. „Gondolja meg, mit tesz, Mr. Christian” – mondja a kapitány. „Fogja be a száját, Sir, túl késő” – vág vissza Christian. Aztán elfordul a Bounty, s hamarosan eltűnik a horizonton.

Ebben az időszakban ugyanis már nem csupán árukat hajóztak egyik kontinensről a másikra, nagy hasznot hozó rabszolgaállományok, terhet jelentő foglyok, háziállatok és kártevők, haszon- és gyomnövények, jó és rossz szokások, s nem utolsósorban különböző kórokozók utazták be a világot a kutatás, a haladás és az európaiak hatalomra és nyereségre irányuló törekvéseinek nevében.

Ebben az időszakban ugyanis már nem csupán árukat hajóztak egyik kontinensről a másikra, nagy hasznot hozó rabszolgaállományok, terhet jelentő foglyok, háziállatok és kártevők, haszon- és gyomnövények, jó és rossz szokások, s nem utolsósorban különböző kórokozók utazták be a világot a kutatás, a haladás és az európaiak hatalomra és nyereségre irányuló törekvéseinek nevében.-->