A masszázs jó a növényeknek is
A beszédet túlbecsülik – már ami a cserepes növényeket buzdító szavakat illeti. Aki valóban jót akar a zöldjének, inkább naponta simogassa. A levelek finom dörzsölése ugyanis erősíti a növény immunrendszerét, amint azt Lehcen Benikhlef és kutatócsapata a svájci Freiburg egyetemén megállapította.
Többszöri dörgölés után az így kezelt lúdfű (Arabidopsis thaliana) akár 24 óráig is védett volt a Botrytis cinerea nevű penészgombával szemben.
Pedig a mechanikus ingerek inkább stresszt jelentenek a növény számára. Mialatt a robusztusabbak reakcióként például erősebb törzset növesztenek, hogy dacoljanak a viharos széllökésekkel, a zsengébbek – virágok, fűfélék, mohák – inkább belsőleg védekeznek.
A lúdfű például mechanikus inger hatására rövid időn belül megváltoztatja a génaktivitását: a stressz alá került sejteket elönti kalciummal, és a kártevők számára különösen kellemetlen koktélt állít elő, amely többek között hidrogén-peroxidot tartalmaz. És nem csak sérülést okozó tűszúrások után: a levelek finom, mutató- és hüvelykujj közti dörzsölése már elég hozzá.