– Cégünk eredményes működése szempontjából kulcsfontosságú tényező a megfelelő szakember-utánpótlás. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatták, hogy kevés a megfelelő képzettségű –jó képességű, gyakorlattal is rendelkező szakmunkás, ugyanakkor felsőfokon képzett, nyelveket is beszélő műszaki szakemberből sincs elegendő a piacon. A felismerés vezetett a döntéshez, hogy akinek szüksége van az utánpótlásra, annak tennie is kell érte valamit – mondta Salamonné Maráczi Erika, a Hauni képzési vezetője.
Mint a szakember kiemelte, a középfokon elindult duális képzés a korábbi rendszerhez képest sokkal jobb arányban tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatást.
– A diákok a tanulmányi idő felét a gyakorlati képzőhelyen töltik. Ennek nagy előnye, hogy megismerik a céget, munkakörnyezetben sajátítják el a szakmát, részt vesznek a cég életében. Nagyon fontos, hogy már tanuló korukban megtanulják a szociális együttműködés elemeit és formáit, nem lesz idegen számukra a munkahelyi környezetben való viselkedés, a kommunikáció, a csapatmunka, a munkahelyi elvárások kezelése, az eligazodás a vállalati folyamatokban, - ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy gyorsan be tudjanak illeszkedni a munkába – sorolta az új képzési forma előnyeit a HR szakember.
Ennek a tudatosságnak köszönhetően az elmúlt években a Hauninál elkezdett működni, és folyamatosan erősödni a szakmunkásképzés. A cég több pécsi, komlói és mohácsi iskolával is együttműködve fogadja gyakorlati képzésre a jelentkezőket, olyanokat, akik a későbbiekben akár munkavállalók lehetnek a Hauninál. A kezdeményezés életképességét és népszerűségét jól mutatja, hogy az idei Szakma Kiváló Tanulója országos verseny előválogatóján öt Haunis gyakorló diák is bekerült a legjobb tizenhatba.
A középfokon elért sikerek nyomán idén szeptembertől a Hauni a Pécsi Tudományegyetem PMMIK Gépszerkezettan tanszékével együttműködve felsőfokon is duális képzést indít a lehetőség iránt érdeklődő leendő hallgatók számára.
– A munkaerőpiacon kevés a mérnök és gyakori probléma, hogy aki van, nem rendelkezik gyakorlati tapasztalattal, alkalmazható nyelvtudással. A jelenlegi képzési rendszer által biztosított teljes képzés alatti 6 hét gyakorlat kevés, ezért kerestünk más megoldást. Végül azt találtuk jónak, ha a Mercedes által Kecskeméten már alkalmazott mintát alakítjuk a mi igényeinkre, aminek során a 3,5 éves képzési idő alatt rendszeres a tartalmas gyakorlati képzés – ismertette az új kezdeményezést Salamonné Maráczi Erika.
Mint kifejtette, az új programban a hallgatók évente átlagban közel húsz hetet töltenek gyakorlati oktatáson. A konstrukció külön előnye, hogy a kiválasztott diákokkal hallgatói munkaszerződést kötnek, ami külön juttatásokkal is jár. A rendszeres fix jövedelem mellett a gyakorlati képzés krediteket is hoz a hallgatók számára.
– Nem titok, hogy a képzésben résztvevők, a legjobban teljesítők közül leendő kollégáinkat választjuk ki, ugyanakkor a végül nem hozzánk kerülők számára is hasznos referencia lehet az üzemi gyakorlat a későbbi munkavállalásnál. A felsőfokú duális képzésre március 31-ig lehet jelentkezni a PTE PMMIK honlapján, ahol további részletek is olvashatók – mondta Salamonné Maráczi Erika.
A jelentkezők közül április második felében választják ki a duális felsőfokú képzésbe kerülőket. A szelekció alapja a tesztben, csoportmunkában nyújtott teljesítmény lesz. Nem mérnöki tudományt mérnek, ugyanakkor például a nyelvtudás mindenképpen előnyt jelenthet majd.
Gépipari osztályt toboroztak a kamarával
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a gépipar területén működő cégek komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy a helyi szakképzést minőségileg magasabb szintre emeljék. A „gépipari osztály” koncepció lehetőséget ad arra, hogy a képzőintézmény keretében, speciális feltételek biztosításával a vállalkozások igényeinek fokozott figyelembevételével történjen a gépi forgácsoló tanulók oktatása. A helyi cégek támogatnak egy olyan szakiskolai képzést, amelybe motivált gyerekeket válogatnak be, akik komolyan gondolják, hogy szeretnék megtanulni a szakmát, s ezért hajlandók is tenni. A támogatást többek között az indokolja, hogy a tapasztalattal bíró szakemberekre is sok betanítási időt kell még fordítani felvételük után, hogy azokat a szakmai fogásokat megtanulják, amire szükség van. A program egyelőre a gépi forgácsoló szakmákban indult szeptemberben az 500. sz. Angster József Szakképző Iskolában. Szakmai gyakorlaton többek között a pécsi Hauni Hungária Kft. és a Matro Kft. fogadja a tanulókat. Később további gépipari szakmákra is szeretnék kiterjeszteni az új, a cégek igényei szerint formálódó képzési formációt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.