BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több gépet vásárolnak a mezőgazdasági vállalkozások

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint a mezőgazdasági termelőeszközök kereskedelme a tavalyi első háromnegyed évben – folyó áron – 15 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi értékhez képest.

Az új gépek vásárlására fordított összeg 17 százalékkal nőtt, ugyanakkor az alkatrészek értékesítése négy százalékkal csökkent. A magyarországi mezőgazdasági gépberuházások összértéke 79,4 milliárd forintot tett ki szeptember végéig, alkatrészekre pedig 28,4 milliárd forintot fordítottak a gazdálkodók. Az erőgép-vásárlások értékének 60 százalékát a traktorok tették ki, amelyekre 24,723 milliárd forintot költöttek a vállalkozások.

A gabonakombájnokból a tavaly előtti I-III. negyedévi 178 darabbal szemben negyvennel többet adtak el a kereskedők összesen 13,118 milliárd forintért. Az AKI tanulmánya megállapítja, hogy a gabonakombájnok esetében a nagyobb teljesítményű gépek irányába mozdul a piac: az értékesített állomány 67 százaléka a több mint 300 lóerős kategóriába tartozott. Az önjáró rakodók piacán folytatódott az élénkülés és a 250 eladott jármű 70 százalékát a teleszkópos kivitelek adták. Míg a traktor- és kombájnpiacot néhány meghatározó, jelentős piaci részesedéssel rendelkező külföldi gyártócég uralja, addig a talajművelő-, vetőgépek, permetezők, műtrágyaszórók, a szálastakarmány-kezelők, adapterek és a pótkocsik szegmensében széles a magyar cégek típusválasztéka. Az 1072 szálastakarmány betakarítóra 1,378 milliárd forintot, az 1216 növényvédő gépre pedig csaknem 7,236 milliárd forintot fordítottak a vásárlók. A kalászos gabonavetőgépek eladása 35 százalékkal 184 darabra bővült, a kukoricavető gépekből pedig 444 darab talált gazdára, 24 százalékkal több, mint egy éve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.