Kímélő diétára fogott új Lexus
Végeredményben a hozzávalókat már ismerjük: a Lexus GS negyedik generációja 2011 végén debütált, s azóta világszerte 75 ezer darabot értékesítettek belőle. Ennek mintegy 10 százalékát a német prémiummárkák által uralt, masszívan dízelorientált európai piacon. Nem is rossz eredmény, tekintve, hogy eddig csupán a 2,5 literes V6-os benzines (209 LE) és a nagy teljesítményű 450h hibrid (345 LE) szerepelt a kínálatban – illetve Oroszországban és egyes piacokon még az összkerékhajtású 350AWD (317 LE) kivitel. Most azonban színre lép a szupertakarékos 300h, mely szélesebb körben teheti vonzóvá a GS-sorozatot – várhatóan a típus eladásainak 50-55 százalékát teszi majd ki.
A 2,5 literes benzines és a villanymotor által alkotott hibridszinergia pedig az egy mérettel kisebb IS-től (avagy a Toyota Camryből) származik: az Atkinson-ciklusú négyhengeres 181 lóerős teljesítményét a nikkel-fémhidrid akkumulátorból táplálkozó 143 elektromos paripa támogatja. A kétféle motor merőben eltérő karaktere miatt azonban nem lehet egyszerűen összeadni a két értéket, így a bolygóművön keresztül végül 223 lovas rendszerteljesítmény juthat a hátsó kerekekre.
Nos, a GS 300h menetpróbáján arra kerestük a választ, hogy a négycilinderes hibrid vajon elég erős és kifinomult-e a felső-középosztálybeli presztízsautóhoz? Kényelmes vezetési stílus mellett, ha nem tapossuk háromnegyed állásnál mélyebbre a gázpedált, felettébb csendesen és kulturáltan suhan a Lexus. Ez jórészt a kiváló zajszigetelés érdeme, de szoftveresen is igazítottak a rendszeren – például a 2,5-ös fordulatszáma kevésbé hirtelen módon, lineárisabban emelkedik. Nagyon finoman, gyakorlatilag teljesen észrevétlenül dolgozik össze a belső égésű és a villamos gép, s már ilyenkor is megfelelően viszik az autót. Főleg városi forgalomban jellemző, hogy a benzines alkalmanként „lepihen” és rövidebb szakaszokat (max. 4 km) elektromosan haladva diétázik a GS 300h.
Az előadás akkor kezd zajosabbá válni, amikor sietősre vesszük a dolgot: az üzemmódválasztó kapcsolót a kissé fásult Eco, vagy Normál programból Sport S vagy Sport S+ (adaptív lengéscsillapítású F Sport verzió) állásba áttekerve érezhetően élénkebb lesz az autó. A 223 hibridlóerő határozottan a vállára kapja és kellő dinamikával gyorsítja az IS 300h-nál bő egy mázsával nehezebb GS-t; a százas sprint 8,3 helyett 9,2 másodperc. Nagy tempónál viszont már kevésbé megnyerő az előzési rugalmasság, és a 190 km/órás csúcssebesség sem mutat jól a katalógusokban – bár ennek Németországon kívül nincs nagy jelentősége. Padlógázra, vagy erősebb emelkedőnél azonban a négyhengeres fordulatszáma a piros mező közelébe ugrik és ott lecövekel. A monoton bőgés korántsem olyan tolakodó, mint az IS-nél (szerencsére a hanggenerátort elhagyták), de azért beárnyékolja a vezetési élményt. Pedig a kormányzás közvetlen és pontos, a futómű hangolása pedig jól eltalált: nagy tempónál is stabilan fordul és agilisan kanyarodik a Lexus, miközben a gördülési komfort rossz úton is megnyerő. Lendületes vezetésnél persze esélyünk sincs megközelíteni a 4,7 literes gyári átlagfogyasztást, úgyhogy jobb a békesség. Őszintén szólva ahogy az IS 300h, úgy a GS 300h is hitelesebb hibridnek, mint sportlimuzinnak.
Hazánkban 11 990 000 forint a GS 300h indulóára, ami megegyezik a GS250-esével és hárommillióval jutányosabb a nagy teljesítményű GS 450h hibridnél. A vetélytársakkal szemben pedig az alacsony fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, valamint a nagyvonalú felszereltség mellett a hibridek alacsonyabb karbantartási és üzemeltetési költségeit említi előnyként a Lexus.
