A csokitojás lekörözi a csokinyuszikat
Míg 2006-ban iparági szinten a csokoládéfigurák alig több mint fele készült valódi csokoládéból, addig 2013-ban az itthon kapható figurák 90 százaléka már nem tartalmaz bevonómasszát, legalábbis a Magyar Édességgyártók Szövetsége tagvállalatainál.
Tavaly több mint 900 tonna húsvéti figurát fogyott el, ami közel harmadával több a karácsonykor gazdára találó csokimikulásoknak. A csokitojások vezetik a húsvéti népszerűségi listát, lekörözve a nyuszikat. Az összes eladott figura fele ugyanis csokitojás, mögöttük 45 százalékkal szépnek mondható még a nyulak eredménye, de a bárányok, kacsák és csokicsibék lemaradtak: együttesen is csak 5 százalék talált vevőre. Nemcsak mennyiségben, hanem értékben is a tojás vezet egyébként.
A nyúl vagy a tojás volt előbb? Egyik sem. Magyarországon először télapófigura készült csokoládéból, de nem csokoládégyárban, hanem cukrászdában, a Gerbeaud-ban. A figurák sikerén felbuzdulva aztán hamarosan a csokoládékészítők is észbe kaptak, és gyártani kezdték a figurákat. Az első csokinyulak és tojások a Szentkirályi utcai csokoládégyárban készültek a 30-as években, akkor még egyedi öntőformákban.


