Euró bevezetése: kapaszkodjunk meg, kevésbé drágul Európa ott, ahol nincsen euró – az Eurostat nem hazudik

A közgazdászok hosszasan tudják sorolni az euró bevezetésének előnyeit, vagy hátrányait, a közpolgár egyszerűen csak szereti, vagy nem. A bolgárok például többnyire nem szerették, mégis bevezették náluk, és nem lett egyértelmű siker. A magyarok inkább szeretik, egy illúzióról azonban a tényekhez ragaszkodók kénytelenek voltak lemondani. A friss inflációs számok még egyértelműbb kontraszttal mutatták meg: az iráni háború miatt kibontakozott energiaválságot jobban viselték azok az európai uniós tagországok, amelyeknél az euró bevezetése még várat magára; tehát saját devizával és önálló politikát folytató jegybankkal rendelkeznek. Különösen izgalmassá teszi a kérdést a friss fordulat: az amerikai elnök szerdai bejelentését követően előfordulhat: az energiaválságból már nem kifelé haladunk, hanem ismét befelé.

Nézzük meg a számokat, amelyekből kiderül: akár ki is hagyhatunk a képletből olyan eltérítő jellegű tényezőket, mint a helyi politika, kormányváltások, divatok. 

Ha számít is, milyen védőintézkedéseket tettek az egyes kormányok, pőre egyszerűséggel mégis arról a különbségről van szó: van-e önálló politikát folytató jegybankja egy országnak, avagy nincs. Az euróövezethez való csatlakozás, ugye, ettől foszt meg egy országot, gazdasági önrendelkezésének egy fő területét az Európai Központi Bank alá rendelve.

Az infláció birodalmában járunk, a jegybankok impériumában, egy olyan területen, amely mindenki számára húsbavágóan valóságos. A drágulást nem szeretjük, különösen, akiknek kisebb a jövedelme és a tartaléka. A számok azt mutatják: az elmúlt hónapokban az euróban keresőknél jobban jártak azok, akiknek 

• magyar forint,
• lengyel zloty, 
• cseh, 
• dán
• vagy svéd korona csorog a számlájukra. A román lej már más eset – a nemzeti gazdasági szuverenitás azonban keleti szomszédunkban is csonkult, csak épp más okból.  

Lássuk, mit mutatnak a számok arról, a drágulást illetően hogyan viselték az energiaválságot az euróövezeti és nem-euróövezeti uniós országok, különös tekintettel Donald Trump elnök mai veszélyes bejelentésére, ami azonnal másfél hónapos mélypontra taszította vissza a forintot.

Infláció Európában az iráni konfliktus csúcsán: egyértelmű hasadék alakult ki

Az Európai Unióból már csaknem minden ország közölte uniós statisztika szerinti (HICP) júniusi inflációs adatait, de még nem mind, nézzük meg tehát először, milyen különbség alakult ki az euróövezeti és a nem-euróövezeti országok közt májusban, mielőtt június 12-én kijött a sorsfordítónak tűnő hír az amerikai-iráni béketárgyalások megkezdéséről.

Grafikonunkon pirossal jelöltük a saját devizával rendelkező, tehát nem euróövezeti országokat, és már első pillantásra látszik: a legalacsonyabb inflációt kimutatók közé szinte kivétel nélkül ők kerültek. Az EU-átlagnál mindegyiküknél alacsonyabb volt az infláció, kivéve az uniós túlzottdeficiteljárás satujába került, könnyfakasztó megszorításokra kényszerült Romániát.

A júniusi statisztikai sor még nem teljes, a jövő héten közli az Eurostat, de a rendelkezésre áll euróövezeti adatsort kiegészítve jó képet kapunk júniusról, amikor már abban reménykedett a világ, hogy Washington és Teherán béketárgyalásai már rövid távon megszabadítják a világot a háború inflációkeltő következményeinek legalább egy részétől.

Hasadék az euróövezet és a többiek közt: tovább szélesedett

Lássuk az általunk kiegészített júniusi helyzetképet:

Annyit láthatunk, hogy a lengyelek még közelebb araszoltak az alacsony régióhoz. A dánok a Trading Economics előrejelzése szerint ezen a grafikonon is ugyanoda kerülnének, a bal szélre, 2 százalékos mutatóval, a románok pedig ugyanúgy a jobbszélre, kétszámjegyű inflációval.

Ami még mindkét grafikont nézegetve feltűnhet: 

 Ha az euróövezet jegybankja tovább emeli kamatait – amit az iráni háború újra fellángolása még valószínűbbé tenne – esetükben akár a gazdaság visszafogását is jelenthetné, miközben a jóval magasabb inflációjú tagországok inflációs baját kell kezelnie.

Ugyanígy, vagy még jobban visszafogná a magyar és a többi nem-euróövezeti gazdaságot abban az elméleti esetben, ha ezzel az inflációs szinttel tagjai lennének az euróövezetnek. 

Az EKB az iráni háborúval jelentkező sokk nyomán azzal szembesült: olyan inflációt kellene kezelnie, ami jelentősen különböző az egyik, s a másik euróövezeti tagországban: az 1,9 százalékos inflációval futó Máltának nem olyan kamatra lenne szüksége, mint az 5,3 százalékkal futó friss euróövezeti tag Bulgáriának. Hát még ha a svédek és a románok is eurót használnának.

Ami konkrétan Magyarországot illeti, a Magyar Nemzeti Bank által kordában tartott infláció teret nyitott a jegybanknak, hogy a magyar gazdaságnak több levegőt juttatva – és az európai és a globális széllel szembe haladva – már kétszer is csökkentse kamatait, amit várhatóan folytat is.

Vajon hogy esne a magyar gazdaságnak, ha most az euróövezet tagja lennénk, és kamatcsökkentések helyett az EKB megemelné a kamatainkat?

Az euró bevezetése Magyarországon: ne olvassunk ki trendet, de gondolkodjunk el

Az Európa fölé fordult "inflációs konstelláció" épp rossz időzítéssel érkezik az euró bevezetését megígérő új magyar kormány számára.

 A terv a pénzügyi piacokat fellelkesítette, a két hete Brüsszelben publikált Eurobarometer felmérés szerint pedig a magyarok 80 százaléka támogatja, szemben a románoknál mért 65 és a svéd 51 százalékkal, miközben az ötlet kifejezetten népszerűtlen a 43 százalékot mérő Lengyelországban és a 42 százalékkal beérő cseheknél.

 A számok azonban el kell, hogy gondolkodtassák a magyarokat is, főleg két okból.

1. Az energiaválság közepette azért alacsonyabb az infláció az euróövezeten kívül, mert a független jegybankok kordában tartották, és ebben a tekintetben példaszerűnek tartják Varga Mihály MNB-jét. 

2.  Ha az EKB a jegybankunk, ez egy olyan intézmény, amelynek nagyon különböző országokat kell "kezelnie". Ezek közt – pont láthatjuk – nagy inflációs különbségek alakulhatnak ki, az EKB-nak azonban csak egy kamata van mindannyiuk számára. Egy-egy döntése az egyik számára áldásnak, a másik számára pofonnak bizonyulhat.

Vigyázat a következtetésekkel, de tegyük a helyére a dolgokat

Mindez csak része az euró hasznairól és kárairól szóló szélesebb vitának, amelyet itt nem emelhetünk akadémiaivá. De az euróval szemben most feltűnt kételyek ellenére se vonjuk le a következő három következtetést.

1. A nem-euróövezeti tagok előnyét az adott helyzetben semmiképp se tulajdonítsuk annak, hogy az EKB kutyaütő az állami jegybankokhoz képest. Nem erről van szó: az euróövezet összessége "más állat", mint az egyes nemzetek gazdaságai.

2. Ne tekintsük trendnek, hogy az euróövezeten kívül alacsonyabb az infláció, mint az euróövezetben. A felzárkózó gazdaságokra pont az ellenkezője a jellemző, és sokszor írtunk róla mi is, hogy ezen az se változtat, ha egy ország csatlakozik az euróövezethez. Fenti grafikonjaik is mutatják ezt egyébként, csakhogy most speciális helyzetben vagyunk.

3. A speciális helyzet az energiaválság. Láthatjuk, hogy az eurózóna rosszabbul viselte, most nem elemezzük pontosan miért, de annyit érdemes tudni, hogy ez nem feltétlenül mindig van így. Az ukrajnai háború nyomán kipattant, a mostaninál eddig sokkal nagyobbnak bizonyult korábbi energiaválságot például, ha megszenvedte az euróövezet is, de a mi régiónk országai még jobban, ahol a bajt tetőzve még a devizák is hatalmasat gyengültek. Fontos lábjegyzet:a régióban az sem védett meg egy-egy országot az inflációs cunamitól, ha euróövezeti tag volt.

Vagyis amit biztosan tudunk: saját fizetőeszközzel és jegybankkal könnyebben átvészelhetők bizonyos helyzetek, mint euróval. Más helyzetek azonban nem. Inflációs szempontból pedig az euróövezeti tagság nem jelent védernyőt, sőt van, hogy hátrány. Mindezeket elemezni kell: gondolkodás nélkül fejest ugrani az euróövezetbe semmiképp sem okos dolog.