Köztudott, hogy a szigetelés alkalmazásával 30-40%-os energia megtakarítás érhető el, ezt a feltevést azonban eddig egyetlen gyártó sem igazolta gyakorlati mérésekkel. Ezen a helyzeten kívánt változtatni a Knauf Insulation magyar vállalata, amikor tavaly nyáron egy nálunk és Európa-szerte is egyedülálló kísérletbe kezdett. A kezdeményezés sikerrel járt, ugyanis a szakértők által kivitelezett, korszerű szigetelés 46%-kal csökkentette a gázfelhasználását – derül ki az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program eredményeiből. A 7 hónapon át tartó vizsgálat két, egymástól 6 km-re lévő, közel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező családi ház energiafogyasztását mérte, de az ingatlanok között volt egy jelentős különbség: az egyiket leszigetelték, a másikat nem. A látványos gázfogyasztás-csökkenés a szigetelt házban élő család kiadásaiban is meglátszott: ők az idén télen 113 800 forinttal költöttek kevesebbet fűtésre, azaz mintegy három és fél havi gázszámlájukat takarították meg. A Nálamszigetelnek Program a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani Tanszéke, az Energiaklub, a Magyar Energiahatékonysági Intézet, a Pannonműhely Kft. szakmai támogatásával valósult meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.