BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tanyát hajt a zöldenergia

Kalandozás tizenkét hektáron: izgalmakban bővelkedik a patcai Katica Tanya fejlesztése, akárcsak az évről évre megújuló élményközpont felfedezése. A válságban súlyos prés alatt volt a helyi turizmus, ám az építkezés, a beruházás jótékonyan hatott a forgalomra

Három borjú született és újabb pónikat várnak a Katica Tanya vendégei. Hamarosan kisebb focipályányi sövénylabirintust alakítanak ki a családi vállalkozás dolgozói, s a Zselic szívében fekvő létesítmény energetikai fejlesztését is folytatják. 

– Minden téren magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, alapvetően a folyamatos fejlesztésen múlik a vállalkozás léte, jövője, sikere – mondta Handó János, a Katica Tanya tulajdonosa. – Közgazdászként Londonban tanultam a '90-es évek elején, s rengeteg helyet felkerestem. Nem értettem: egy élményközpontban miért fizetnek öt fontot az angolok azért, hogy megsimogathassanak egy tehenet? Akkor Patcán 50 szarvasmarhát tartottak, tíz év múlva már egyet sem. Ekkor ébredtem rá: siker lehet egy élményközpont, ha profin üzemeltetik.

Első lépésként állatsimogatót hoztak létre, majd játékok sokaságán túl turistaházat építettek. Felhozatalban és látványvilágban a sokszínűség állandósult: nyulak, baromfiak, disznók, tehenek, lovak, kecskék, juhok és számos más házi kedvenc tízezrével vonzotta a látogatókat, a somogyi szabadidő- és élményközpont híre gyorsan terjedt.

– Az ország más tájain is sorra nyíltak a hasonló profilú kisebb-nagyobb létesítmények, ám többségük a miénktől eltérő módszer alapján működött – említette. – Igazi élményt az ellátás, a szállás és a program minőségi együttese adja. Ha a hármasból egy elem rosszul működik, akkor sérül az élmény, a vendég nem jön vissza. 

Handó János szerint ágazatukban is jogos elvárás a környezettudatos szemlélet. Szólamok, sablonmegoldások helyett az aprólékos tervezést, s az olykor fárasztó és költséges megoldást választották, ám az eredmény őket igazolta.

– A szükséges melegvizet és fűtést fatüzeléssel oldjuk meg, saját szennyvíz-kezelőrendszerünk vegyszer és áram nélkül működik, nyáron napkollektor biztosítja a 150 fő ellátására alkalmas konyha melegvíz ellátását – folytatta. – Nemrég napelemet helyeztünk üzembe, amely a Katica Tanya áramszükségletének 90 százalékát biztosítja. Nagyon fontos megérteni: a Földből nem vehetünk majd egy másikat, ha kimerülnek az erőforrásai. A Földet nem elődeinktől örököltük, hanem unokáinktól vettük kölcsön!

A hatékonyság a vállalkozás fejlődésében is mérhető. Bár számos kalandparkban döbbent bénultsággal szembesülhettek a válság alatti forgalom-visszaeséssel, a Katica Tanya látogatóinak száma szinte megtorpanás nélkül nőtt.

– Ezt a beruházásoknak köszönhetjük, melyre megalakulásunk óta közel 500 millió forintot költöttünk – tette hozzá Handó János. – Újabb élményeket, kalandokat várnak el a vendégek: ez jelentős összegbe kerül, ám a fejlesztés mégiscsak jó befektetés. A látogatók jelentős része visszatérő.

Középkori palánkvár, két szintes gyermek- és felnőtt játszólabirintus, kötélpálya, kézműves foglalkozás, pedálos gokartpálya, tóparti túra, vízi vetélkedő: nem mindennapi kalandokra számíthatnak a vendégek. A szabadesést élheti át az a vállalkozó szellemű vendég, aki a 7,5 méter magas csúszdáról a mélybe veti magát, a jeles napok rendezvénysorozat keretében hétről hétre újabb programok közül választhatunk. Handó amondó: az egyedi élmények egybe kovácsolhatják a közösséget is.

–  Családok, baráti társaságok mellett kisebb-nagyobb cégek munkatársai is eljönnek Patcára – mondta. – Az élmény, az együttlét öröme lelkesíti és feltölti az embereket.

Handó János: európai szinten is egyedülálló élményközpontot tervezünk

– Az első években jóval több bérletesre számítottam és hosszabb időn át a rugalmas hitelezési gyakorlat hiánya nehézzé tette a tervezést, de megoldottuk a gondok zömét – mondta Handó János. A Katica Tanyát több „titkos fejlesztéssel” tenné európai szinten is egyedülálló élményközponttá. A mielőbbi pályázati forrásokban bízik. A 60 lelkes Patcán a Katica Tanya 15 helyi és környékbelinek ad megélhetést, s a dolgozókat egész éven át sikerült foglalkoztatni.

– Az üzletben fontos a szociális feladatok megnyugtató megoldása – mondta, – és a társadalmi szerepvállalás: évente közel 1500, részben gyermekotthonokban nevelkedő fiatalt ingyen fogadunk.

– Az üzletben fontos a szociális feladatok megnyugtató megoldása – mondta, – és a társadalmi szerepvállalás: évente közel 1500, részben gyermekotthonokban nevelkedő fiatalt ingyen fogadunk.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.