A cégvezető szerint a különböző európai pénzügyi feladatok támogatásával foglalkozó részlegnél a teljes kapacitás elérésekor több mint ezer embert foglalkoztatnak majd. A budapesti létesítmény létszáma azonban ennél nagyobb is lehet, mivel elképzelhető, hogy további, a cég belső működését hatékonyabbá tévő tevékenységeket telepítenek ide. Az üzleti szolgáltató központot idén februárban avatták fel. Magyarország mellett szólt, hogy a társaság már 1989 óta van jelen az országban, emellett a jelenlegi több mint 13500 munkatárs is megkönnyítette a központ indulását.
Folyamatosan toborozzák a fejlesztőmérnököket a cég egy másik jelentős, 11 milliárd forintos beruházással megvalósuló projektjéhez, a GE Healthcare-hez. Az ötmilliárd forintnyi saját forrásból és hatmilliárdos állami támogatásból két egyetemmel, illetve az Országos Onkológiai Intézettel együtt létrehozott konzorciumban megvalósuló kutatás-fejlesztéshez eddig 70 magasan képzett hazai programozót vett fel a cég, de a tervek szerint összesen 170-en dolgoznak majd a létesítményben – mondta el Joerg Bauer. Hozzátette, hogy a fejlesztés során az egészségügyben használt ipari internethez kapcsolódó szoftver technológiákon dolgoznak a világpiac számára.
Joerg Bauer elmondta, hogy a GE létrehozott egy új platformot – a Predix-et –, amely képes az iparban keletkező nagy adatmennyiség feldolgozásával összefüggő komplex igények kezelésére. Bármilyen rendszerre vagy gépre fejleszthetők alkalmazások, amelyek az ipari internetre kötve távolról menedzselhetők. A platformra épülő új megoldások könnyen integrálhatók a már meglévő szoftveres és adatkezelő infrastruktúrákhoz.
A múlt évben a 2012-es 1395 milliárd forinthoz képest növelni tudta bevételét a 12 gyárat működtető GE Hungary Kft. és az idén is további bővülést terveznek. Magyarország a növekvő piacnak számító közép és kelet-európai GE-régió fontos része, hiszen a térség munkatársainak fele itt dolgozik. Joerg Bauer szerint pozitív üzenete van annak, hogy a magyar gazdaság nő, és a bizalmi indexek eredményei is azt mutatják, hogy jó irányba indult el az ország. A szakember szerint bár a közvetlen külföldi tőkebefektetés fontos mutatója annak, mennyire vonzó egy ország, ám teljes képet akkor mutat, ha nem csak az új befektetéseket, hanem a már itt lévő cégek által a meglévő eszközeikre költött összegeket is figyelembe vesszük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.