Kemény a távközlési piac
A legnagyobb hazai távközlési cég, a Magyar Telekom 637,5 milliárd forintos bevétellel zárta a 2013-as évet, ez öt százalékos bővülést jelentett 2012-höz képest. A vállalat esetében ugyanakkor nem az alaptevékenység, hanem sokkal inkább az informatikai és rendszerintegrátori szolgáltatások, illetve a kiskereskedelmi áram és gázszolgáltatás járult hozzá a fejlődéshez. A múlt év kihívásait egyébként jól érzékelteti, hogy a növekvő forgalom mellett is csökkent a Telekom üzleti eredménye, a 74,7 milliárd forintos érték 13 milliárd forintos visszaesést jelentett.
Hatékonyan dolgozott a Telenor Magyarország, a mobilcég ugyanis annak ellenére növelni tudta üzleti eredményét, hogy csökkent a bevétele a múlt évben. Igaz, a forgalom alig több mint két százalékkal esett vissza 2013-ban az előző évhez képest és 155,27 milliárd forint volt. A Telenor üzleti eredménye 28,87 milliárd forint volt tavaly, ez hatvanmilliós többletet jelent 2012-vel összevetve.
Érdekesen alakult a legnagyobb hazai kábelszolgáltató, a UPC Magyarország múlt éve. A vállalat 1,3 milliárd forinttal, 57,94 milliárd forintra tudta növelni bevételét. A cég üzleti eredménye valamivel több mint 200 millió forinttal esett vissza és 4,24 milliárd forint volt. A társaság ugyanakkor 14,3 milliárd forintot meghaladó veszteségről számolt be 2013-ra vonatkozóan, ami azonban egyszeri tételre vezethető vissza. A UPC feltüntetett vesztesége hasonlóan 2012-höz az anyacége által nyújtott hosszú távú hitel kamata miatt ilyen magas.
Fordított a helyzet az Invitelnél, a társaság ugyanis negatív üzleti eredménye ellenére mutatott ki hatalmas adózott eredményt. A vezetékes szolgáltató 47 milliárd forintos árbevétel mellett közel 6,5 milliárd forintos veszteségről számolt be üzemi szinten. A cég adózott eredménye azonban így is 11,8 milliárd forint volt. Ez annak köszönhető, hogy a tulajdonos Matel B.V. a cégcsoport tőkeszerkezetét átalakította azzal a céllal, hogy annak optimális működéséhez szükséges, hosszú távon is fenntartható finanszírozási struktúrát alakítson ki. A refinanszírozáshoz kapcsolódóan összevezették az Invitel Zrt. követeléseit a társaság Matel B.V. felé fennálló kötelezettségeivel, a fennmaradó összeget pedig részben elengedték. Ennek kapcsán az Invitel összesen 28,17 milliárd forintnyi rendkívüli bevételt számolt el.
Mozgalmas lesz 2014
Az idén is mozgalmas év vár a hazai távközlési szektor szereplőire. A mobilpiacon érintett cégek a szélessávú mobilinternet szolgáltatás jövője szempontjából kulcsfontosságú frekvencia tenderre készülnek, amely több mint százmilliárd forintos egyszeri kiadást jelent majd. A vezetékes szegmens vállalkozásai közül a UPC néhány hete jelentett be új szolgáltatást, amellyel megokosítja a hagyományos televíziókat is, az Invitel pedig hálózata modernizációjára, kínálata megújítására összpontosít, emellett folytatja ingyen wi-fi programját. A lehetőség legutóbb Hajdúszoboszlón vált elérhetővé.


