BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemzetközi és hazai szakmai kiállításokon a Sanatmetal Kft.

innováció A Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság egyszerre rendezte meg legjelentősebb szakmai kongresszusát júniusban Szegeden, ahol a Sanatmetal Kft. platina fokozatú támogatóként és kiállítóként jelent meg – eredményesen. A cég márciusban New Orleansban, júniusban Londonban prezentálta legújabb innovációit, amelyeket most Szegeden láthattak a két orvosi társaság legnagyobb szaktekintélyei. A részvétel a hazai piac meggyőzését szolgálta: világszínvonalú termékeit honi árszinten tudja biztosítani, ami jelentős megtakarítást jelenthet a kórházaknak.

Az egri székhelyű vállalat két workshopot is szervezett, ahol olyan neves előadók közreműködtek, akik közül sokan részt vettek a Sanatmetal termékeinek fejlesztésében. A Sirtalis nevű kötözőrendszerről – ami bonyolult periprotetikus csonttöréseknél nyújt segítséget – prof. dr. Vécsei Vilmos, Európa egyik legnagyobb kórházának, a bécsi AKH-nak az egykori vezetője tartott előadást. A sípcsont térd felőli oldalának ízület közeli töréseire alkalmazott Vortex Proximalis Tibia lemez használatát dr. Tóth Ferenc, dr. Turchányi Béla és prof. dr. Varga Endre, három hazai orvosegyetem traumatológiai vezetői ismertették.

A Sanatmetal Kft. árbevétele tavaly már meghaladta a hárommilliárd forintot. Céljaik között szerepel, hogy tovább bővítsék exportjukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.